Az energiaárak gyors csökkentésére szólította fel a német kormányt az IG Metall szakszervezet igazgatótanácsának elnöke, Jörg Hofmann, jelezve, hogy különben heves bérharcokra és az inflációt tovább erősítő ár-bér spirálra kell számítani az idén.

Elmondta, hogy a következő kollektív tárgyalási fordulókban a szakszervezet célja a tagok vásárlóerejének biztosítása lesz, ezért továbbra is szorosan figyelemmel fogják kísérni az inflációs ráta alakulását. Az inflációs ráta a termelékenység és az újraelosztási arány mellett a bérkövetelés megalapozottságát szolgáló egyik legfontosabb tényező az IG Metall számára követeléseinek a megfogalmazásakor.

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A mintegy 3,7 millió munkavállalót foglalkoztató fém- és villamosenergia-iparban ősszel esedékesek a bértárgyalások. Az igényeket júniusban állítják össze. Követeléseiben az IG Metall általában az Európai Központi Bank 2,0 százalékos inflációs célját veszi alapul.

„Ahelyett, hogy végtelen tárgyalásokat folytatnánk a bér-ár spirálról, sokkal egyszerűbb megoldásra lenne szükség: alacsonyabb energiaárakra – szögezte le a szakszervezeti vezető, hangsúlyozva, hogy az mindkét felet sújtja. – A legjobb példa erre az acélipar, ahol májusban indulnak az új bértárgyalások.”

Németországban tavaly 3,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Jelenleg januárban az infláció mértéke az előző évhez képest 4,9 százalék volt. Ennek fő oka az energiaárak erőteljes emelkedése.

Egyes közgazdászok egy úgynevezett bér-ár spiráltól tartanak, ha a szakszervezetek magas béremelést követelnek ki, ami aztán újabb áremelkedéshez vezet.

Hofmann konkrét javaslatokat tett arra vonatkozóan, hogyan lehetne csökkenteni a fogyasztók energiaköltségeit. Különösen az EEG-járulékot (Erneuerbare-Energien-Gesetz, a megújuló energiaforrások támogatására az energiaárakba beépített járulék) kellene az eddig tervezettnél hamarabb eltörölni, és a villamosenergia-adót az európai jog által előírt minimumra csökkenteni. Ezen túlmenően a gázárat is maximálni kellene, és az adómentes létminimumot is jobban meg kellene emelni.