BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb lesz az olaj a vártnál

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének előrejelzése szerint kisebb lesz az olajpiaci többlet idén a vártnál.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és az Oroszország által vezetett szövetségesei (OPEC+) műszaki bizottságának jelentésében szereplő alapforgatókönyv szerint az idén a korábban jelzettnél napi mintegy 200 000 hordóval kisebb, napi 1,1 millió hordó lesz az olajpiaci többlet – értesült a Reuters. A jelentést az OPEC+ március 2-i ülésén terjesztik a miniszterek elé, akiknek a feladata a további politika meghatározása.

Fotó: Shutterstock

Az adatok azt is mutatják, hogy a fejlett világ készletei az év végére 62 millió hordóval maradnak majd el a 2015-2019-es átlagtól. Ehhez képest az előző előrejelzésben még az szerepelt, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) készletei 20 millió hordóval emelkedtek ugyanezen átlag fölé.

A bizottság jelentéséből az is kiderül, hogy míg az OPEC+ olajtermelése decemberben naponta 824 ezer hordóval maradt el a céltól, ez januárban tovább, 972 ezer hordóra emelkedett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.