BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folyamatosan veszít üzleti vonzerejéből Hongkong

Az európai vállalatok közel 50 százaléka tervezi, hogy részben vagy egészben máshova helyezi át tevékenységét Hongkongból az elkövetkező évben. Az ázsiai pénzügyi központ vonzereje jelentősen csökkent a világ legszigorúbb Covid–19 beutazási és karantén-korlátozásai miatt.

A Hongkongi Európai Kereskedelmi Kamara új kutatása szerint a válaszadó vállalatok körülbelül 25 százaléka teljesen kivonulna Hongkongból, míg további 24 százalékuk pedig részben helyezné át működését a városból. A cégek 34 százaléka nyilatkozott úgy, hogy bizonytalan a továbbiakat illetően, míg mindössze 17 százalékuk nem kíván elköltözni a következő 12 hónapban.

A válaszok egyértelműen az üzleti bizalom hanyatlását tükrözik az egykor szabad országban, amely az elmúlt két évben egyre inkább elszigetelte magát a világtól. Azonban a vezetés egyelőre semmi jelét nem adta annak, hogy felhagyna a Kínától kölcsönzött „a zéró Covid stratégiával”.

A jelenlegi járványintézkedések szerint a beérkező utazóknak 14 napig szállodai karanténban kell tartózkodniuk, ráadásul pozitív teszt esetén kötelező a kórházi ápolás, függetlenül a tünetektől. 

Fotó: DALE DE LA REY / AFP

Az eredmények egyértelműen figyelmeztetésként szolgálhatnak, az elmúlt hónapok és évek egyértelműen megviselték az európai üzleti közösség tagjait – mondta Frederik Gollob, az Európai Kereskedelmi Kamara Hong Kong-i elnöke.

A felmérést január közepe és február eleje között végezték, amikor egyre szigorodtak a korlátozások az új vírusvariáns megjelenésekor. A 260 válaszadó nagyjából 70 százaléka 100 fő alatti cégeket vezetett, míg 30 százaléka nagyobb cégeket képvisel. Egyébként nem csak a cégek gondolkodnak Hongkong elhagyásán, felerősödött az agyelszívás is, a múlt hónapban 65 ezren, március közepéig pedig 41 ezren költöztek el.

„A legutóbbi intézkedések hoztak némi megkönnyebbülést, de nem már nem elegek. Világos tervre van szükségünk, hogy visszatérjünk a normális kerékvágásba. Arra kell törekedni, hogy a jövőben visszaállítsák Hongkong „Ázsia világvárosa” címét” – nyilatkozta az elnök.

Fotó: DALE DE LA REY / AFP

Az elnök a legutóbbi intézkedések alatt érti azt, hogy Carrie Lam, a város vezetője feloldotta a kilenc országból - köztük az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból - a hongkongi lakosok számára elrendelt repülési tilalmat, és ez lehetővé teszi, hogy a belépők 14 nap helyett csak hét napot töltsenek szállodai karanténban. A változások április 1-jén lépnek hatályba.

Nem csupán az európai cégek körében születtek zord eredmények, az Amerikai Kereskedelmi Kamara legutóbbi felmérése szerint 44 százalékuk valószínűleg elhagyja a várost, és közel 60 százalékuk szerint a nemzetközi utazási korlátozások jelentik a legnagyobb kihívást a vállalkozásaik számára.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.