Az olaj 9–10 százalék drágulással indította a hetet, legutóbb 2008 júliusában, a pénzügyi világválság idején volt ennyire drága, akkor a brent hordójáért 139, a WTI-ért 130,5 dollárt kértek. Antony Blinken amerikai külügyminiszter pedzette meg vasárnap az orosz exporttilalom bevezetését, miközben a washingtoni kongresszus szakbizottságai a saját büntetőintézkedéseik kiterjesztésének lehetséges irányairól tárgyaltak. Blinken azonban hangsúlyozta, hogy az olajellátás biztonságára tekintettel kell lenni, ha egy ilyen döntést meghoznak.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A CMC Markets elemzői szerint a lépéssel hatalmas nyomást helyeznének az olajtermelő országokra, amelyek még most sem tudják ellátni a piacot elegendő mennyiséggel, elsősorban a járvány idején kényszerűségből leállított kapacitásnövelő beruházásaik csúszása miatt. Az exportőröket tömörítő és külső tagként az oroszokkal kiegészített OPEC+ pedig hiába emelgeti minden hónapban napi 400-400 ezer hordóval a kitermelendő olaj mennyiségét, azt még papíron sem tudja teljesíteni. 

Az elemzők szerint kétség sem fér ahhoz, hogy egy bojkottal súlyosbított, alacsony szinten ragadt olajkínálat rövid távon megágyaz a 150 dolláros olajárnak. A bojkottal térdre kényszerítenék az oroszokat, de Putyin kiszámíthatatlan magatartásával is számolniuk kell. Amellett az infláció olyan lökést kap az olajártól, amitől csak pislogni tudnak a világ nagy jegybankjai, és monetáris politikájuk, épp indulófélben lévő kamatemelési ciklusuk forgatókönyvét kukába dobhatják. Az idén eddig már 67 százalékkal drágult az olaj – a többi nyersanyag nemkülönben –, s ez recessziós félelmeket is keltett. A világ második legnagyobb gazdasága, Kína ugyan távol van ettől, ám a 2022-es növekedési tervszámot máris 5,5 százalékosra vették vissza. A Goldman Sachs becslése szerint egy hosszabb ideig tartó 20 dolláros olajár-emelkedés az euróövezet gazdasági növekedését az idén 0,6, az Egyesült Államokét 0,3 százalékponttal csökkenti.

Fotó: NurPhoto via AFP

A Bank of America elemzői szerint napi legkevesebb ötmillió hordót kellene pótolni az orosz export kiesésével, szerintük innen egyenes irány vezet a 200 dolláros egységárig, míg a JPMorgan 185 dollárra lőtte be az idei olajcsúcsot. Az oroszok a világ egyik legnagyobb szénhidrogén-exportőre, napi átlagban 7 millió hordónyit szállítanak (a finomított termékekkel együtt), ez a globális kínálat nagyjából 7 százalékának felel meg. Szakértők megjegyzik, hogy infrastruktúrájuk összefonódása miatt Kazahsztán exportját is ellehetetlenítheti a lépés. 

Nagy kérdés, hogy a kiesés pótlását rövid távon hogyan lehetne megoldani, amikor a működő amerikai kutak száma is csökkent a Baker Hughes felmérése szerint, s Líbiában két mező esett ki a termelésből, s velük együtt napi 330 ezer hordónyi olaj. Nem véletlen az sem, hogy az amerikai olajipari szankciókkal sújtott országok közül Venezuela felé nyitna Washington, amely a Maduro-rezsim elismerése fejében visszatérhetne a távozása óta mély nyomorba süllyedt dél-amerikai országba. 

Ismeretes, hogy az amerikai olajipari társaságokat Hugo Chavez kommunista rendszere kiűzte az országból, vagyonukat elkobozta, nélkülük viszont összeroppant az olajipar, kőkorszaki módszerekkel tudják a termelést úgy-ahogy folytatni az alkatrészek és a modern nyugati technológia hiányában. Ha sikerül Nicolás Madurót lefejteni Putyin kebléről, azzal új fejezet nyílhat az amerikaiakkal való együttműködésben. Az oroszok nem merő szívjóságból pénzelték eddig Madurót, ahogy a kínaiak sem, akik viszont az internacionalista szolidaritás jegyében és merő üzleti megfontolásokból is betüremkedhetnének az oroszok helyére. A Caracasba menesztett magas szintű amerikai küldöttség a Reuters forrásai szerint egyelőre nem sok eredményt tudott elérni. Akárhogy is lesz, a venezuelai olajipar gatyába rázása nem megy egyik napról a másikra, és nem megy amerikaiak nélkül sem. Amíg a szankciók élnek, nyugati befektetőkre hiába is ácsingózna Maduro. 

Ott van még Irán kérdése. Ott egyszerűbb lenne a helyzet, a nagy nehezen tető alá hozott 2015-ös atomalkut ugyanis a Donald Trump egyoldalúan felrúgta, az olajipari szankciók enyhítésére vonatkozó terveket azonban most nem az amerikaiak, hanem az Ukrajna ellen indított háborújukkal a globális olajpolitikát is átíró Oroszország torpedózza meg. 

A Bécsben Iránnal folytatott tárgyalások akár le is állhatnak, ugyanis az orosz delegáció garanciákat követel arra, hogy a most ellene életbe léptetett nemzetközi szankciók ne érintsék a perzsa állammal folyó kereskedelmét. Blinken erre azt mondta, hogy a két ügynek nincs köze egymáshoz, azt ily módon nem lehet összekapcsolni. Eközben Kína is új követelésekkel állt elő. Mindamellett az Eurasia Group szakértői szerint még így is 70 százalékos esély van a megállapodásra.

Az is nagy kérdés, hogy a távolban zajló háború mennyire lépi át az amerikai választópolgár ingerküszöbét, a szankciók milyen mélyen nyúlnak a zsebébe. A helyéről kirobbantott olajár hatását ugyanis már az olcsó üzemanyaghoz szoktatott amerikai autósok is keményen megérzik, a napokban a benzin ára a 2008-as szintre ért, 3,89 dollár gallononként. Ez „botrányosan magas”, 360 forintos literenkénti árnak felel meg.

Blinken egyelőre szondáztatja az orosz olajembargó tervét, ahhoz azonban sok kétség nem férhet, hogy egy ilyen drasztikus lépés minden bizonnyal vétót szül az Európai Tanácsban. Japán viszont tanulmányozza a helyzetet, a szigetország olajellátásában ötödik helyen állnak az oroszok.