Szlovákiának sikerült visszaszorítania az adócsalásokat és a különféle adókikerüléseket, ennek köszönhetően az államkasszába tavaly 360 millió euróval több folyt be, mint egy évvel korábban – idézte Igor Matovič pénteki sajtótájékoztatóját az Új Szó. A szlovák pénzügyminiszter szerint a kormányváltásnak nagy szerepe volt abban, hogy csökkenjen az adórés, azaz a potenciálisan beszedhető és a gyakorlatban beszedett áfa közötti különbség.

2010-ben még a lehetséges adóbevételek harmadát (36 százalékát) nem tudta beszedni a szlovák adóhivatal, évente csaknem 1,6 milliárd euró szivárgott el az államkasszából.  A helyzet aztán fokozatosan javult, viszont Szlovákia még pár évvel ezelőtt is jócskán elmaradt az uniós átlagtól, ami 9,2 százaléknak felel meg.

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Matovič most arra figyelmeztetett, hogy a 2020-as kormányváltás óta 6,4 százalékponttal sikerült csökkenteni az adórést: 2019-ben még 18,5 százalékot jegyeztek, egy évvel később 16,8-at, tavaly pedig már csak 12,1-et. Konkrét számokban kifejezve ezt azt jelenti, hogy 2021-ben 360 millió euróval több folyt be az államkasszába.

A szlovák pénzügyminiszter szerint ez azért is nagy eredmény, mert, mint mondta, az adórés a válságok idején mindig megemelkedik, a vállalkozók a nehéz gazdasági helyzetben igyekeznek maximalizálni a profitot, és ilyenkor sokan még az áfacsalástól sem riadnak vissza. Ez magyarázza, hogy Szlovákiában miért kezdett el rohamosan nőni az adórés a 2000-es évek végén, illetve a 2010-es évek elején.

A koronavírus-járvány alatt ennek épp az ellenkezője történt a pozsonyi pénzügyi tárcavezető szerint, mert

az emberek rájöttek, hogy a választás után már nincsen a pénzügyőrségnél egyetlen védelmezőjük sem. Vagyis már nem lehet telefonálni egyet, és így elintézni a büntetlenséget. A vállalkozók egyszerűen tudják, hogy jobb befizetni az adót, mert már senki sem véd senkit.

A szlovák adóhivatal elnöke szerint a hatóság munkáját segítette az elektronikus kasszák bevezetése, és az is, hogy a járvány alatt rendkívül megugrott a kártyás és online vásárlások száma; ezek elektronikus nyomot hagynak, így  jóval nehezebb kivitelezni az adócsalást.