A vezető német gazdaságkutató intézetek szerdán hozzák nyilvánosságra az idei évre vonatkozó növekedési előrejelzésüket, és a Reuters két forrásból származó értesülése szerint a kilátásokat 4,8 százalékról 2,7 százalékra vágják majd vissza a gyorsuló miatt. A jelentést öt intézet készíti – az esseni RWI, a berlini DIW, a müncheni Ifo, a kieli IfW és a hallei IWH – amelyek arra számítanak, hogy a fogyasztói árak az idén öt százalékkal emelkednek majd. 

Ez a duplája annak, amelyet tavaly októberben jeleztek. 

Márciusban az éves bázisú infláció 7,3 százalék volt, ami 1981 óta a legmagasabb.

Fotó: Paul Zinken / DPA / dpa Picture-Alliance /AFP

A pesszimizmust erősíti Oroszország Ukrajna elleni inváziója is. A Reuters ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a berlini kormány gazdasági tanácsadói a múlt hónapban szintén több mint a felével, 1,8 százalékra csökkentették a növekedési kilátásokat, és „jelentős” recessziós veszélyre figyelmeztettek az invázió következtében. Tovább romlott a befektetői hangulat is a ZEW kedden nyilvánosságra hozott felmérése szerint, és a német vállalatok egyre jobban aggódnak az emelkedő energiaárak, a teherautósofőr-hiány és az ellátási láncok stabilitása miatt.

A következő évet illetően azonban már bizakodóbbak a gazdaságkutató intézetek, 2023-ra a korábbi 1,9 százalék helyett 3,1 százalékos növekedést jeleznek, míg az inflációs szintet három százalék alá várják. Figyelmeztettek azonban, hogy ez az előrejelzés módosulhat, ha azonnal leállítják az orosz energiaimportot. Ebben az esetben a német gazdaság több mint két százalékkal zsugorodhat, és mély sem zárható ki.