A koronavírus-járványt követő gazdasági felpattanással és a fogyasztási szokásos eltolódásával a globális ellátási láncok nem igazán tudták tartani a lépést 2021-ben, elszabadítva az árak emelkedését és káoszt okozva a tengeri szállítmányozás terén. Noha a konténer szállításának átlagára tavaly szeptember óta folyamatosan csökken mind a Freightos, mind a Drewry adatai alapján, azok továbbra is jelentősen magasabbak a járványt megelőző időszakot jellemző értékeknél.

A koronavírus teljes megszüntetését célzó kínai lezárások azonban könnyen lehet, hogy megfordítják a lassacskán, de javuló folyamatokat és újabb késéseket és dugókat okozhatnak világszerte – írja a CNN.

A világ legnagyobb konténerkikötője, Sanghaj lezárása semmiképpen sem segítette a világgazdaság gyógyulási folyamatát, és noha a kínai pénzügyi és feldolgozóipari központban elkezdődött a korlátozások enyhítése, valamint a kikötő a lezárások ellenére is nyitva maradt, az események összességében mégis jelentősen kibillentették a stabilizálódó kínálati oldalt az egyensúlyából, melynek hatásai csak a későbbiekben lesznek érezhetőek igazán.

(220427) -- SHANGHAI, April 27, 2022 (Xinhua) -- A container ship sails towards the container dock of Shanghai's Yangshan Port in east China, April 27, 2022. About 25,000 staff members stick to their posts in Shanghai port to guarantee water transportation and improve logistics efficiency amid challenges caused by the recent resurgence of COVID-19 in Shanghai. (Xinhua/Chen Jianli) (Photo by CHEN JIANLI / XINHUA / Xinhua via AFP)
Fotó: Chen Jianli / Xinhua via AFP

Oroszország Ukrajnával szembeni támadása már amúgy is rendkívüli terheket rakott a globális ellátási láncokra, a kínai lezárások ezt csak tovább fokozták. A Project44 adatai szerint 

Sanghaj március végi lezárása óta szállítmányok késése az ázsiai ország és a fő amerikai és európai kikötők közötti viszonylatokon a négyszeresére nőtt.

Április végére például a Kínából Seattle-be tartó hajók a vártnál négy nappal hosszabb ideig utaztak, míg a késés mértéke egy hónappal korábban csak 1 nap volt. A Kínából más nagy kikötők felé tartó hajók utazási ideje folyamatosan nőtt az elmúlt év során, ám decembertől lehetett tapasztalni némi reménysugarat és a szállítási idők csökkenését.

Hiába tartanak be minden szabályt, így is elkapják a Covidot a sanghaji lakosok

Akiknek pozitív a tesztje, azokat elszállítják az izolációs épületekbe a többi fertőzöttel együtt.

Mindez azonban a márciusi lezárások kezdetével megváltozott, miközben a korlátozások miatt a kikötőket nehézkesen elérő kamionok tovább rontanak a helyzeten. 

A Maersk múlt hónapban kiadott figyelmeztetése a közúti szállítmányozási szolgáltatások érő súlyos hatásokról beszél Sanghajban.

A korlátozások érintik a feldolgozóipart, lassítják a kamionok mozgását, visszafogják az exportot és késéseket okoznak, melyek a nyári hónapokra is velünk maradhatnak. Noha a hatóságok több gyár számára engedélyezték az újranyitást is, sok dolgozó továbbra is karanténban van, gyakoriak az alkatrészek hiányai és nehézkes a termékeket a kikötőkig is elszállíttatni.

A lezárások enyhítése ellenére a legnépesebb kínai városban 8 millióan továbbra sem hagyhatják el otthonaikat, 

miközben a járvány és a velejáró szigor más városokat is elérni látszik, köztük az ország fővárosát, Pekinget is.

A helyzet súlyát érzékeltetik a Windward nevű izraeli tengerészeti adatszolgáltató információi is, mely szerint a konténerhajók mintegy ötöde várakozik jelenleg a kikötésre az újfent elduguló kikötőkben. A horgonyt vetni kívánó hajók negyede, azaz 412 hajó, a kínai partoknál kénytelen várni, ami 58 százalékkal magasabb a februárban mértnél.

Legalább 27 kínai város van teljesen vagy részlegesen zár alatt, ami 185 millió embert érint a CNN számításai szerint. A héten Peking legnagyobb kerületére is lakat került, ám 

az emiatt kialakuló szűk keresztmetszetek ellenére sincs nyoma annak, hogy az országot vezető Hszi Csin-ping változtatna a betegséggel szemben alkalmazott stratégián. 

Mivel Kína ad otthont hétnek a tíz legforgalmasabb konténerkikötőből, belátható, hogy óriási problémák jöhetnek még a későbbiekben.

Kevesebbet költenek utazásra a kínai turisták, visszafogja őket a járványkorlátozás

Ötéves mélypontra kerültek a hotelek szobaárai az ünnepi időszakban.

A lezárások csúcsán a sanghaji kikötőben a konténerek 15 napig vártak arra, hogy a teherautók tovább szállítsák őket, szemben a korábban jellemző öt napnál rövidebb időkkel. Noha azóta javult valamit a helyzet, még mindig 10 napba telik, mire azokat elviszik. 

A kikötőket sújtó fennakadások már az ország gyárait és külkereskedelmét is elérték, ahogy az üzemeknek többet kell várniuk a nyersanyagokra, ráadásul az áruk kihajózása is akadozik, évtizedes csúcsokat eredményezve a késztermékek készleteiben. A szombaton közzétett beszerzési menedzserindex adatai pedig az üzemek termelésének a legrosszabb értékét jelzik 2020 február óta, amikor az ország a koronavírus megjelenésével küzdött. A zavarok hatására az exportrendelések is mélyrepülésbe kezdtek áprilisban, sokkal erőteljesebb visszaesést jelezve mint egy hónappal korábban. 

Mindez tovább ronthatja az egyébként is siralmas inflációs adatokat világszerte.