Számos olyan felvétel kerül fel a közösségimédia-oldalakra, amelyek azt mutatják, hogy egyre nagyobb a társadalmi feszültség a kínai nagyvárosokban a szigorú Covid-politika miatt. Sanghajban nagyjából egy hónapja tart a lezárás, az emberek pedig egyre rosszabbul viselik a körülményeket. Egy a Reutersnek nyilatkozó lakos korábban arról számolt be, hogy a fertőzötteket izolálják, hogy ne tudjon terjedni a Covid, de ez úgy történik, mintha a betegek bűnözők lennének. Rossz higiéniai körülmények között tartják őket, és élelmet is csak keveset kapnak.

Hiába csökken a fertőzésszám, nem lazítanak Sanghajban

A javuló járványadatok ellenére vannak olyan körzetek, ahol még jobban szigorítottak az intézkedéseken.

 

Beijing,,China,,February,11,,2020:,An,Entrance,To,A,Residential
Fotó: Shutterstock

Akik nem betegek, azoknak sem sokkal jobb a helyzetük. Gyakorlatilag nem léphetnek ki az otthonukból az emberek. A foglalkoztatást egyes gyárak úgy oldották meg, hogy beköltöztették a dolgozóikat az üzemekbe, akik így ott kerültek karanténba.

Ezért kell a gyárban aludniuk a sanghaji Tesla-gyár dolgozóinak

Minden dolgozónak hálózsákot és matracokat biztosítanak, és az alváshoz, zuhanyozáshoz, evéshez és pihenéshez kijelölt helyeket.

A következő, Twitteren megosztott videók azt mutatják, hogy a pokoli körülményeket mind kevésbé tudják elviselni a lakosok. Sanghajban egyre többen ugranak ki az ablakokon és lesznek öngyilkosok, mert már nem bírják a bezártságot. Az első felkavaró videón egy ilyen eset látható. A második felvételen az látszik, hogy Pekingben az emberek futva menekülnek egy plázából, miután kiderült, hogy az épületben tartózkodik egy koronavírus-fertőzött. A pánikszerű reakciót az váltotta ki, hogy a plázában tartózkodók attól tartottak, a hatóságok be fogják őket zárni az épületbe, hogy ezzel gátolják a járvány terjedését.

Egyre félőbb, hogy Peking is Sanghaj sorsára fog jutni, és több millió embert zárnak el a hatóságok a külvilágtól. A 26 milliós Sanghajban a lakosok azzal tiltakoznak a lezárás ellen, hogy éjjelente lábasokat és fazekakat csapkodnak össze az ablakaikban.