Egyik pofont kapja a másik után a globális félvezetőipar, a világjárvány okozta ellátási szűk keresztmetszettel folytatott küzdelem után a csipgyártóknak újabb fejfájással kell szembenézniük. Moszkva május végén ugyanis korlátozni kezdte a nemesgázok, köztük a neon, az argon és a hélium barátságtalan országokba történő kivitelét - derül ki a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentéséből.

Chip Manufacturing In Suqian
Fotó: VCG

Mindhárom gázt apró elektronikus csipek előállításához használják, amelyek számos fogyasztói termékben - az okostelefonoktól kezdve a mosógépeken át az autókig - megtalálhatók, és amelyekből hónapok óta kritikusan kevés áll rendelkezésre.

Ez Vlagyimir Putyin elnök egyik legutóbbi akciója azokkal az országokkal szemben, amelyek az ukrajnai támadásra válaszul szankciók egész sorát vetették ki Moszkvára – írja a CNN. A háború előtt Oroszország és Ukrajna együttesen a csipipar neongázellátásának mintegy 30 százalékát adta a Bain & Company tanácsadó cég szerint.

A háború előtt Oroszország a nyers neont melléktermékként gyűjtötte acélműveiben, majd Ukrajnába küldte tisztításra. A két ország a Szovjetunió idején a nemesgázok vezető termelője volt, amikor a szuperhatalom katonai és űrtechnológiájának kiépítéséhez használta őket - mondta Jonas Sundqvist, a Techcet piackutató cég vezető technológiai elemzője a CNN Businessnek.

Az exportkorlátozásokra éppen akkor került sor, amikor a félvezetőipar és vásárlói kezdték kiheverni az ellátási válság legrosszabb időszakát. Tavaly az LMC Automotive szerint az autógyártók 10 millióval kevesebb járművet gyártottak a csiphiány miatt, de az év második felében várhatóan javulni fog a kínálat. Legalábbis eddig úgy tűnt.

"Amire nyilvánvalóan nincs szükségünk, az egy újabb dráma a csipellátással kapcsolatban, ami befolyásolhatja és talán meg is akaszthatja a fellendülést" - mondta Justin Cox, az autóipari tanácsadó cég globális termelési igazgatója. A Techcet becslései szerint pedig a neon ára az év eleji invázió óta máris az ötszörösére emelkedett, és rövid távon ezen a magas szinten is marad.

Az orosz lépés legnagyobb haszonélvezője minden bizonnyal Kína lesz Sundqvist szerint, ugyanis az ázsiai ország rendelkezik a "legnagyobb és legújabb" termelési kapacitással. Az ország 2015 óta rengeteg beruházást eszközölt saját félvezetőiparába, többek között a nemesgázok más ipari termékekből való leválasztásához szükséges berendezésekbe.

Kína ma már nettó exportőre ezeknek a gázoknak, miközben saját igényeit is kielégíti - fűzte hozzá Sundqvist. A nemesgázok iránti világkereslet így tehát valószínűleg Kínára koncentrálódik majd, a kínaiak pedig nagyot kaszálnak ebből az üzletből is.