Nemzetközi gazdaság

Menekülnek a gazdagok Oroszországból

Egy felmérés szerint háromszor annyi vagyonos ember hagyhatja el Oroszországot az idén, mint 2019-ben.

Betett az Ukrajna ellen indított háború az orosz gazdagoknak: a Henley & Partners felmérése szerint az idén várhatóan háromszor annyi milliomos hagyja majd el Oroszországot, mint 2019-ben összesen. A cég ráadásul nem légből kapott információval dobálózik, ők segítenek ugyanis külföldre juttatni ezeket a vagyonokat. 

A nyugati szankciók az orosz gazdagok körében nagyjából 15 ezer embert érintenek, ők azok, akiknek a vagyona minimum egymillió dollárra tehető. Oroszországban nagyjából 100 ezer dollármilliomos él, vagyis 15 százalékuk érintett a szankciókban, illetve az azokkal járó vagyonvesztésben. 

A szakértők szerint ez a negatív hatás dominóeffektusként söpörhet végig az oligarchák körében, akik közül sokan gondolhatják úgy, hogy amennyiben elhagyják Moszkvát, akkor kikerülnek a látótérből, és valamilyen egzotikus nyaralóhelyen átvészelhetik a háború generálta vihart. 

Fotó: KIRILL KUDRYAVTSEV

A Kreml természetesen sietett leszögezni, hogy ilyesmiről szó sincs. A CNN idézte Dmitrij Peszkov szóvivőt, aki szerint nincs tömeges elvándorlás a milliomosok körében. 

Ennek ellenére a szakértők szerint aki csak teheti, hamarosan szedi a sátorfáját, hiszen az orosz gazdasági kilátások meglehetősen rosszak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint például az orosz gazdaság az idén 8,5 százalékkal zsugorodhat, de más előrejelzések szerint is súlyos csapások várhatók az orosz gazdaságban. 

Az ukrajnai háború tizenöt évvel vetheti vissza az orosz gazdasági fejlődést

A Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) jelentése borúlátóan nyilatkozott az orosz gazdaság helyzetéről.

A luxusmárkák is sorra vonulnak ki Oroszországból, így hamarosan már nem lesz termék, amire elkölthetik a pénzüket. 

A feltételezések szerint a legtöbb orosz milliomos Európa déli országaiba teheti át a székhelyét, ahol sokuknak van nyaralója, de rengetegen mehetnek az Egyesült Arab Emírségekbe is. Itt a kedvező adózás is csábító lehet a számukra. 

 

gazdagok elvándorlás Oroszország milliomosok
Kapcsolódó cikkek