Az Európai Bizottság azzal vádolta meg a cseh állami vasúttársaságot (ČD) és az osztrák ÖBB-t, hogy titkos megállapodást kötöttek használt vasúti személyszállító kocsikról, hogy ezzel kerüljenek előnybe a cseh magán-vasúttársasággal, RegioJettel szemben – számolt be róla a Cseh Rádió.

2020.07.31. Budapest A RegioJet nyitójáratának ünnepélyes fogadásán. A cseh magántulajdonú vasúttársaság naponta kétszer oda-vissza közlekedő vasúti járatot indított a Budapest-Bécs-Brünn-Prága útvonalon. Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet
Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet

Az EB arra a következtetésre jutott, hogy a cseh és az osztrák társaságok összejátszottak annak érdekében, hogy megfékezzék a RegioJet terjeszkedését Csehországban, valamint a Prága és Bécs közötti nemzetközi viszonylatban egyaránt.

A Bizottság mindkét vasútvállalatnak elküldte kifogásait. Az uniós hatóságok már hat éve vizsgálják az ügyet, a mostani döntés az első lépés lehet a lezárás felé.

Magánvasúttal utaztunk az Adriára

A RegioJet 2021. május 28-án első alkalommal indította el Prágából Budapesten át Splitig tartó nemzetközi járatát, és az első útra a VG is elkísérte a szerelvényt.