Módosítani fogjuk a törvényeket, hogy a jövőben ne legyen ennyire káros a harcias szakszervezetek tevékenysége

mondta Grant Shapps brit közlekedési miniszter a Sky Newsnak. Hozzátette, hogy a héten zajló sztrájkok ellen már semmit sem lehet tenni, de kijelentette, a jövőben tenni fognak azért, hogy az utasokat megvédjék az ilyen eseményektől.

A kormány tervei szerint azokat a jogszabályokat fogják módosítani, amelyek lehetővé teszik a sztrájkoló munkavállalóknak a részvételt a munkamegtagadásban, illetve

szigorítanák a minimális szolgáltatások szintjéről szóló jelenlegi passzusokat is.

Shapps arról beszélt, hogy a jelenlegi gyakorlat megengedő volt a munkabeszüntetés lehetőségeivel kapcsolatban, amit a miniszter azzal magyarázott, hogy az Egyesült Királyságban vannak nagyon harcias szakszervezetek, amelyekkel az állam igyekezett eredményes közös munkát folytatni. Ennek ellenére a jelenlegi helyzetben a Shapps úgy látja, alaptalanul bénítják meg a vasutasok az országot.

Fotó: AFP

A sztrájk hiába kezdődött el, a közlekedési miniszter egyelőre nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni a szakszervezettel, hogy a fizetésekről, a munkahelyekről és a munkafeltételekről egyeztessen. Shapps azt mondta, 

ha egy a millióhoz lenne az esélye, hogy a személyes részvételem előmozdítja a probléma megoldását, akkor ott lennék, de ezt a helyzetet a munkáltatóknak és a szakszervezeteknek kell rendezniük.

Azt ennek ellenére elismerte, hogy a kormány szerepe az ország vasúti közlekedésében igen jelentős, szóval nem lehet kizárni, hogy a sztrájk elhúzódása lépésre kényszeríti a politikai vezetést az ügyben.

Mick Lynch szakszervezeti főtitkár arról beszélt, hogy ha a kormány és a munkaadók nem hajlandók konstruktívan együttműködni, akkor elkerülhetetlen lesz a munkabeszüntetés elhúzódása. Arra kért más szakszervezeteket is, csatlakozzanak a vasutasokhoz, és közös erővel tegyenek próbát a társadalmi egyenlőtlenségek kisimítására. 

Az utasoknak azt üzemen, hogy sajnáljuk a nekik okozott kellemetlenséget

– tette hozzá Lynch.

Sztrájk bénítja meg a héten az Egyesült Királyságot

A szakszervezeti vezetők azzal vádolták a kabinet tagjait, hogy a munkavállalók törvényes jogainak visszavonásával fenyegetőznek, ezzel gerjesztik a feszültséget.

A sztrájkban az RTM adatai szerint nagyjából 40 ezer munkavállaló vesz részt – erről a Reuters írt. Shapps szerint a szakszervezet nem segít a tagjainak, hanem pont azoknak az embereknek árt a munkabeszüntetéssel, akiket egyébként meg kellene védenie.

A közlekedési miniszter szerint a demonstráció az alacsonyabb jövedelmű, kékgalléros munkásoknak árt a leginkább. Szerinte a szellemi munkát végzők, akiknek jellemzően magasabb a fizetésük, könnyen elkerülik a vasutassztrájk okozta kellemetlenséget, hiszen csak otthon kell maradniuk home office-ban. A fizikai munkát végzők ezt nem tehetik meg, tehát a közlekedés megbénítása őket sújtja a legjobban.

A brit Munkáspártot megosztotta a sztrájk kérdése. A párt ugyan nem tiltotta meg tagjainak, hogy részt vegyenek a demonstrációkon, de azt kéri, hogy a képviselők ne az első sorokban szerepeljenek. Több munkáspárti tag nyíltak kiállt a sztrájkoló vasutasok mellett, de olyan is van, aki problémásnak tartaná, ha több szakszervezet összefogásával egy sokkal nagyobb leállás kezdődne az országban.

Ez az elégedetlenség nyara lesz

– hangoztatták a vasutas-érdekképviselet tagjai. Ezzel arra utaltak, nincs kizárva, hogy a tanárok, az orvosok, a szemétszállítók, de akár még az ügyvédek is sztrájkba léphetnek, miközben az élelmiszer- és az üzemanyagárak egyre emelkednek a gyorsuló miatt.