BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most épp azzal állt elő az olcsó repülést kitaláló Ryanair-vezér, hogy túl olcsó a repülés

Michael O'Leary adókat nem szívesen fizetne, de a repülőjegyek árát emelné.

Ismét igen érdekes és meghökkentő kijelentést engedett ki magából Michael O'Leary, az ír Ryanair vezérigazgatója, aki a közelmúltban valóságos háborút indított a magyar kormány tagjai ellen a légiközlekedésre kivetett extraprofitadó miatt. 

Bocsánatkérést vár Nagy Márton a Ryanairtől

Nem csitul a vita a gazdaságfejlesztési miniszter és a légitársaság között.

A már korábban is számos furcsa nyilatkozatot tevő cégvezető most épp azzal került a hírekbe, hogy véleménye szerint túl olcsó a repülőjegyek ára és jelentősen meg kellene azokat növelni a következő öt évben. 

Fotó: Belga via AFP

Egyébként épp a saját cége, a Ryanair hirdeti magát olcsó repülőjegyekkel. O'Leary a Financial Times-nak adott interjújában beszélt arról, hogy a növekvő olajárak és egyéb költségek miatt a Ryanair átlagos repülőjegyárát a mostani 40 euróról 50-60 euró közé repíti majd – írja az interjút szemléző Bloomberg. 

Kiderült, hogyan fizetnek extraprofitadót a légitársaságok

A Ryanair-ügy torz képet mutat, a cégek zöme egyáltalán nem akadályozza a kormányzati döntést.

Ez az én találmányom, egy rakat pénzt kerestem vele. De végeredményben úgy látom, hogy nem fenntartható az olcsó repülés. A 40 eurós átlagos jegyár egyszerűen túl olcsó 

– mondta a Ryanair vezetője. 

A légitársaság egyébként ebben az évben még nem igazán panaszkodhat a magas olajárakra, hiszen év végéig biztosította üzemanyagellátását, nagyjából 65 dolláros hordónkénti áron. Jelenleg 110 dollár körül mozog az olaj hordónkénti ára a világpiacon. 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.