A költségcsökkentés jegyében a brit Arrival elektromos járművekkel foglalkozó startup felfüggeszti busz- és személygépkocsi-projektjeit – írja az Engadet. A vállalat a jövőben az elektromos kézbesítő furgonokra koncentrál, a cég szerint az UPS logisztikai vállalattól 20 ezer megrendelés is érkezhet furgonokra. A brit vállalatot nulla károsanyag-kibocsátású furgonok és buszok fejlesztésére alapították, de azóta más szegmensekben is terjeszkedett, bekapcsolódott az elektromos járművek növekvő globális piacába. Azonban az Arrival részvényei értékük több mint 90 százalékát veszítették el a tavaly márciusi tőzsdei bevezetés óta, így a cég kénytelen volt lefaragni a költségekből.

Az arrival árfolyama

A felülvizsgálat eredményeképpen a személygépkocsi-gyártást szüneteltetik, bár egy a neve elhallgatását kérő informátor szerint lehet, hogy újraindítják, amint a vállalat elkezd bevételt termelni. A program a busz- vagy a furgonprojekteknél is nagyobb lemaradásban volt, eddig csupán egy prototípus készült el. A buszprojektet előrébb járt, és már megkapta az európai tanúsítványt, de spórolás miatt ezt szintén jegelik.

Arrival electric car vehicle
Fotó: Arrival

Mindkét döntés lehetővé teszi az Arrival számára, hogy a furgon gyártásba vételére összpontosítson – nyilatkozta két, az ügyre jól rálátó és a neve elhallgatását kérő ember. 

Tavaly a brit cég bejelentette, hogy egy fuvarmegosztásra tervezett személygépkocsi építését tervezi, és bevonta a program irányításába az Uber magas rangú vezetőjét, Tom Elvidge-t is. 

Az Arrival akkori tervei szerint 2023 végén kezdődött volna meg a gyártás.

Az új villanyautó-vállalkozások közül szinte mindegyik küzdött a járműgyártás beindítása során, és ez a termelési célok csökkentésére kényszerítette őket. Így járt a Lucid, amely kénytelen volt jelentősen csökkenteni az előrejelzéseit. Arról pedig itt írtunk, hogy az elektromos autók térhódítása miatt egyre több lítiumra van szükség, viszont a kereslet meghaladja a kínálatot.

Az Arrival, amely a jövő héten teszi közzé féléves eredményeit, nem kívánta kommentálni a fejleményeket.