BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szenvednek, de tartják magukat az ukrajnai bankok, az OTP is

Nőttek az ukrajnai bankok veszteségei a háború óta az S&P Global Market Intelligence összefoglalója szerint, további tartalékokat kell félretenniük a háború miatt, és leült a hitelezés. Az OTP az ukrán gazdaság bizonyos mértékű stabilizálódásáról számolt be, a nem szűnő harcok ellenére.

Nőttek a banki veszteségek a háború dúlta Ukrajnában – ahol a magyar OTP is jelentős leánybankkal rendelkezik –, és a pénzintézeteknek várhatóan további céltartalékokat kell felhalmozniuk a hitelezési kockázatokra – áll az S&P Global Market Intelligence összefoglalójában, amely a kijevi központi bank adatai és a rendszerszinten jelentős külföldi tulajdonú leánybankok jelentései és kommentárjai alapján készült.

Close-up,On,A,Coin,With,A,Face,Value,Of,2
Fotó: Shutterstock

Az ukrán bankrendszer a jegybanki adatok szerint a második negyedévben 4,5 milliárd hrivnya (50 milliárd forint) veszteséget könyvelt el, és az első fél évben 57,9 milliárd hrivnya céltartalékot tett félre, túlnyomó részben az időszak második felében, azaz a háború idején.

A hrivnyában elhelyezett betétek azonban növekedtek az első negyedévhez mérten – a lakossági szektorban 6,4, a vállalatok esetében 4,3 százalékkal. A vállalati devizabetétek is bővültek, 14,4 százalékkal, a háztartásoknál azonban csökkent (ami érthető, hiszen milliók menekültek el az országból külföldre a háború miatt). A betétek így a bankrendszer fő finanszírozási forrásai maradnak: 88 százalékos mértékben. Az osztrák Raiffeisen helyi leánya például 12,9 százalékkal tudta duzzasztani a betéteket, a magyar OTP 3 százalékkal – írta a jelentés.

Az ukrán gazdaság a kétharmadára zsugorodik

Nem szerepel a jelentésben, de a kilátások értelmezéséhez azt is érdemes tudni, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint az ukrán belföldi össztermék 35 százalékkal zsugorodhat az idén.

A gazdaságot és az infrastruktúrát romboló háború ellenére az ukrán bankok összesített mérlege 3,3 százalékkal bővült a második negyedévben, csakhogy a hitelezés bővülése nem szerves fejlődés eredménye, és a jegybank is megjegyezte, hogy egyenetlenül oszlott meg a bankszektorban. A növekedés hajtóereje az állami bankok hitelezése volt a vállalatoknak, miközben a lakosság 11,1 százalékkal kevesebb hitelt vett fel.

Mióta bevezették a statáriumot, csak az ügyfelek azonnali szükségleteinek a finanszírozására hiteleznek, az ingatlan- és az autóvásárlási hitelezés leállt

– idézi a jelentés a jegybankot.

A bankok a lakossági hitelekre és a nem teljesítő vállalati hitelekre is céltartalékokat kezdtek képezni. A nem teljesítő portfólió aránya a második negyedévben 2,6 százalékponttal növekedett, 29,7 százalékra. Érdekesség, hogy a háború ellenére a ráta alacsonyabb, mint 2021 előtt, mikor lazábbak voltak a hitelezési feltételek. A második negyedévben azonban további növekedés várható – közölte a Raiffeisen a Market Intelligence-szel.

 

Hogy állnak a külföldiek leánybankjai?

A jelentés külön is foglalkozott három leánybankkal, amelyek rendszerszintű fontosságúak.

A lengyel PKO leánya

A JSC KredoBank szépen hasította a felkorbácsolt vizet, a második negyedévben 2 millió zlotys (170 millió forint), az első fél év egészében 8 milliós nyereséget produkált, ami azonban éves szinten 86 százalékos visszaesés.

Az első negyedévben a háború miatt az ukrajnai kitettségére a PKO 200 millió zlotyt tett félre – azaz a féléves nyereség huszonötszörösét, és Piotr Mazur, a PKO kockázatkezelési főnökének augusztus 18-i nyilatkozata szerint ez most elég, de a jövőben növekedhet.

A KredoBank hitelportfóliójának ötöde kötődik a háború zaklatta területekhez, 4 százalék olyanokhoz, amelyeket az oroszok elfoglaltak, vagy ahol harcok folynak – közölte a Market Intelligence-szel a bank egy szóvivője.

A Raiffeisen-egység

A Raiffeisen Bank International AG 28 millió euró (11,4 milliárd forint) veszteséget írt le a második negyedévben. A pénzügyi eszközök értékvesztése 17,3 százalékkal nőtt, június 30-ig mintegy 201 millió euróra. 

A pénzintézet egy szóvivője szerint nem számítanak jelentős további kockázati költségekre, hacsak nem terjed ki a háború.

Úgy érezzük, erre az évre nagyjából kész vagyunk

– mondta.

Az OTP Ukrajnában

A legnagyobb magyar bank ukrán egysége a lengyelekhez hasonlóan nyereséges volt a második negyedévben, a 146 millió forintos profit azonban eltörpül az első negyedévben leírt 34 milliárdos veszteséghez képest.

Az OTP úgy látja, hogy

vannak bizonyos jelei az ukrán gazdaság stabilizálódásának a fennálló intenzív katonai konfliktus ellenére is

– idéz a jelentés egy OTP-szóvivőt. Az OTP ukrán leánya

óvatos és prudens volt a céltartalékképzésben, az még nem derült ki, hogy ez az ukrán bankszektor egészére is igaz-e

– tette hozzá.

Az S&P Global Market Intelligence idézi Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese augusztus 11-i nyilatkozatát is, amely szerint az ukrán leány működési eredményét segítette a jegybank júniusi kamatemelése 10-ről 25 százalékra, ami növeli a regulátornál elhelyezett betéteken nyerhető összeget. Ez „tisztességes működési profitot” biztosít a leánybanknak, amely így viszonylag nagy kockázati költséget vállalhat anélkül, hogy veszteségbe fordulna.  

Az OTP egyébként azt is közölte, hogy a csoport adózott eredménye 80 százalékkal csökkent a második negyedévben, de miután ez a különadó és az orosz–ukrán háború eredménye, a teljesítmény gyakorlatilag megfelel a tavalyi azonos időszakban mértnek, ami az alaptevékenységet tekintve kifejezetten pozitív a jelenlegi helyzetben.

 

 

 

 


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.