Az oroszok Ukrajna ellen indított háborúja a Nyugat és benne Európa energiáról való gondolkodását is alapvetően felforgatta. Korábban úgy tűnt, leáldozóban van az atomenergia csillaga, kiszorítják az olcsó, környezetbarát megújulók energiaforrások. Aztán beütött az energiaválság. A nyugat-európai vezetők fogcsikorgatva, de kénytelenek voltak belemenni az atomenergia rehabilitálásába. A németeknél folyamatosan napirenden van a még meglévő erőműveik leállításának elhalasztása, miközben a franciák új atomerőmű-építési programot hirdettek.  

Radioactive,Container
Fotó: Shutterstock

Továbbra is megoldatlan az atomerőművekben képződő sugárzó hulladék elhelyezése. Az EU illetékes szervezete, az EURAD egyelőre csak tanácsokkal járul hozzá a nemzeti programokhoz. Nincs közös EU-s atomhulladék-lerakó hely. Korábban jó néhány állam Oroszországba „exportálta” a legnehezebben tárolható nukleáris hulladékát, ám az ukrajnai fejleményekkel ez a kapu bezárult.

 

A franciák újrahasznosítanának

Franciaország a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint 2035-re 50 százalékra akarja csökkenteni az áramtermelésében az atomenergia arányát, amely az energiamix 70 százalékát teszi ki. Felmérések szerint minden egyes franciára évente két kilogramm sugárzóanyag-hulladék jut. A francia Orano csoport megoldást kínál a problémára: újrahasznosítaná az atomhulladékot. 

Az elhasznált fűtőelemek 96 százalékát hasznosítanák újra – új fűtőanyagcellák készítésével. 

Ami nem újrahasznosítható, azt a vízzáró technológiák alkalmazásával (például különleges agyag felhasználásával) vagy folyékony üvegtömbökbe süllyesztve, majd mélységi kőzetrétegekben, agyagszigeteléssel tárolják el a következő évezredekre. 

 

A németek exportálnak

Németországban a BGE (Bundesgesellschaft für Lagerung – Szövetségi Tárolóműködtető Társulás) kezeli az ilyesfajta gondokat. Berlint a korábbi időszakok, a zöldek révén politikai mozgalommá vált atomenergia-ellenesség, a hulladéklerakás keserves tapasztalatai arra késztették, hogy 

Franciaországba és Nagy-Britanniába szállítsa újrafeldolgozásra atomszemét egy részét.

 Ami az ottmaradót illeti, egyelőre sok száz különleges tároló egységben (Castor), hordókba rejtve várják a sorsukat. Korábban (2014-ig, az ukrajnai fordulatig), amikor még „jóban voltak” az oroszokkal, a konténernyi méretű óriási tartályokba rakott sárga Castorok egy részét vonatokkal szállították Oroszországba, a nyugat-szibériai Majak sugárzóanyag tároló-feldolgozó központba. Azóta a Castorokat rövidebb távú, átmeneti tárolóhelyeken raktározzák. 

 

Svájci retesz – sziklabörtönre ítélt atomhulladék

Svájc az évszázad vállalkozására készül. Sajátos technológiai megoldással, közel a német határhoz, különleges, kőzettel körülvett vízzáró agyagrétegekbe (opalinuston) rejtenék az ország sugárzó atomhulladékát. A lényeg, hogy vízzáró legyen, hiszen legalább évezredes perspektívában kell gondolkozniuk. Nem kis tételről, 83 ezer köbméternyi nukleáris hulladék elhelyezéséről van szó. A tervet népszerűsítő svájci csapat egy hasonlattal érzékelteti a helyzetet: 

olyan mennyiségű, különböző mértékben sugárzó anyagról van szó, amely megtöltené a zürichi főpályaudvar hatalmas központi csarnokát. 

Nem kapkodták el, fél évszázadig keresték a helyet és az optimális megoldást. Hogy ezzel mindenki elégedett lesz-e, az a jövő kérdése. A németek máris morognak, mert úgy vélik, a lerakó túl közel van a határhoz. Annyi azért vigasztalhatja őket – vagy pont ellenkezőleg –, hogy a tudósok szerint 

a legerősebben sugárzó atomhulladék-komponenseknek a legrövidebb a lebomlási (felezési) ideje: 

két-háromszáz év alatt elvesztik sugárzási képességeik akár 95 százalékát. A gyengén sugárzó elemek lebomlása viszont évmilliókig is eltarthat. 

Radioactive,Container, hulladék, sugárzás, veszély
Fotó: Getty Images

A varázsszó Nagra, ami egy rövidítés: Nationale Genossenschaft für die Lagerung Radioaktiver Abfaelle (Nemzeti szövetkezet radioaktív hulladékok tárolására). Svájci–német alapossággal egy népes csapat kutatja, kísérletezi ki a legígéretesebb megoldásokat a tárolásra. Az atomhulladék-lerakót 2050–2060 között tervezik megtölteni, először, 2050-ig a gyengébben, majd 2060-ig az erősen sugárzó atomhulladékokkal. Ezt követően vízzáró eszközökkel lezárják a föld alatti sziklabörtönt. 

 

Az örökkévalóságig

Finnország 2024-ig tervezi elkészíteni az Eurajoki városka alatt, a sziklába vájt atomhulladék-lerakót, az Onkalót. Rézből készült, nem oxidálódó tartályokban akarják biztonságosan tárolni az elhasznált, de még erősen sugárzó üzemanyagrudakat. Négy szakaszban, 2004 óta építik az 520 méter mélyen a gránitsziklába vájt tárolót, ami alagutakból és az azok oldalában kialakított mélyedésekből áll. Ezekbe helyeznek be egy-egy köteget a bór-acél tartályba tett elhasznált fűtőelemekből, majd az acéltartályt egy réztartályba illesztik. A mélyedéseket végül bentonittal töltik ki. 

Amikor mintegy száz év múlva megtelik az Onkalo, az egészet lezárják – legalább százezer évre. 

A projekt költsége ez idő szerint meghaladja a 800 millió eurót. Az 51 éves dán rendező, Michael Madsen (nem összetévesztendő az amerikai színésszel, a Tarantino-filmek sztárjával) Az örökkévalóságig címmel dokumentumfilmben dolgozta fel az Onkalo történetét. A tervet komoly vita övezi, az emberek ösztönösen félnek az olyasféle láthatatlan, érezhetetlen valamikről, mint amilyen az atomsugárzás.