Már tavasszal, az ukrajnai háború kitörésekor lezárta az a légterét az orosz légitársaságok előtt, megnehezítve ezzel az ottani turisták Európába való beutazását. 

A ForwardKeys utazásiadat-szolgáltató szerint a háború kitörése előtt Olaszország, Spanyolország, Ciprus és Görögország az orosz utazók legnépszerűbb úti céljai közé tartozott.

A háború azonban nagyot változtatott ezen, ahogy azt Olivier Ponti, a ForwardKeys munkatársa a CNBC-nek elmondta, az általános tilalom miatt a 2019-es negyedére esett az Európába orosz utazók száma.

Fotó: Lakruwan Wanniaarachchi / AFP

 

A szankciók beszűkítették az oroszok nyaralási lehetőségeit, sok népszerű európai üdülőhelyre csak isztambuli vagy dubaji átszállással tudtak eljutni 

– foglalta össze a helyzetet.

A repülési statisztikákból az derül ki, hogy öt százalékkal nőtt a Maldív-szigeteken nyaraló oroszok száma, négy-négy százalékkal mentek többen a Seychelle-szigetekre, illetve Törökországba és két százalékkal többen választották az Egyesült Arab Emírségeket.

Az Economic Intelligence Unit szerint 2019-ben Törökország volt az orosz turisták legnépszerűbb úti célja, ezt követte az Oroszország által megszállt Abházia.

Idén a március közepe óta mélyrepülésben lévő líraárfolyam olcsóbbá tette a törökországi utazásokat, így valószínűleg még több orosz látogatott el oda. A líra 18,23-on, rekordmélypontja közelében áll a dollárral szemben. Ugyanakkor a szakemberek szerint a háború az orosz gazdaságot is lehúzza, a romló gazdasági kilátások pedig csökkentik az utazási hajlandóságot.

Nem is várható, hogy az oroszok tömegesen térjenek vissza Európába, ugyanis az Európa Tanács pénteki döntése szerint az EU felfüggeszti az Oroszországgal kötött vízumkönnyítési megállapodást.