BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Franciaország felgyorsítja a megújuló energiaforrások telepítését

A francia kormány célja az ország energetikai szuverenitásának megteremtése, és a megújuló energiaforrások telepítésének felgyorsítása.

Emmanuel Macron francia államfő az ország első tengeri szélerőműparkjának felavatásán csütörtökön bejelentette, hogy „duplájára kell felgyorsítani” a megújuló energiaforrások telepítését, miközben az új nukleáris reaktorok megnyitását is előre kell hozni. A nyolcvan tengeri szélturbinából álló park az Atlanti-óceánban, a nyugat-franciaországi Saint Nazare kikötőjétől 12–20 kilométeres távolságban nyílt meg. Üzemeltetője az állami tulajdonú EDF (Électricité de France), és mintegy 700 ezer ember energiaigényeit tudja ellátni.

Jelentősen növekedni fog a villamosenergia-igényünk, mintegy 40 százalékkal 2050-ig, ezért Franciaországnak duplájára kell felgyorsítania a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos projektjeit, elsősorban a szél- és a napenergiát illetően

– mondta az államfő a megnyitón.

Hivatalos adatok szerint jelenleg mintegy tíz évig tart egy tengeri szélerőműpark üzembe helyezése Franciaországban, míg Németországban csak öt, Nagy-Britanniában pedig hatéves a folyamat. A szárazföldi szélturbinák üzembe helyezése hétéves folyamat, kétszer annyi, mint Németországban vagy Spanyolországban.

A megújuló energiák (víz, szél, nap, biomassza) tavaly Franciaország energiatermelésének 21 százalékát, a nukleáris energia 69 százalékát, a fosszilis tüzelőanyagok pedig 7 százalékát biztosították.

Emmanuel Macron idén februárban bejelentette, hogy Franciaország 2050-ig ötven tengeri szélerőműparkot nyit meg. Ebből hét park tervezése kezdődött meg, de a megvalósítást számos bírósági eljárás hátráltatja.

French President Emmanuel Macron delivers a speech at the Sub-Prefecture in Saint-Nazaire after a visit at the Saint-Nazaire offshore wind farm, off the coast of the Guerande peninsula in western France on September 22, 2022. (Photo by STEPHANE MAHE / POOL / AFP) FRANCE-POLITICS-ENVIRONMENT-ENERGY
Fotó: Stephane Mahe / AFP

A köztársasági elnök csütörtökön a szárazföldi szélturbinák telepítésének folytatása mellett is állást foglalt, valamint jelezte, hogy az új atomerőművek megnyitását is előrébb hozná.

Februárban jelentett be Emmanuel Macron egy széleskörű nukleáris programot, amelyben Franciaország 2035-ig hat új, második generációs európai nyomottvizes reaktort (EPR) épít, és további nyolc kisebb reaktor építését is megfontolja. Az államfő az energetikai diverzifikáció mellett fogalt állást, amikor úgy fogalmazott: „csak a megújuló energiák nem megoldás, ahogy csak az atomenergia sem működik”.

Amit most az ukrajnai háborúval megélünk, és amit egyes szomszédaink, mint például a németek még inkább megélnek, az pont az, hogy az energia terén a megoldás az energiamodell diverzifikációja

– mondta az elnök.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.