Hackerek törtek be az egyik legnagyobb brit tömegközlekedési vállalat, a Go-Ahead rendszereibe – írja a Financial Times. A támadás a brit cég buszüzemeltetését, például a sofőrök beosztását kezelő szoftvert érinti. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatásokban fennakadások lehetnek.

Alexander Dennis Ltd. Double Decker Bus Manufacturing
Fotó: Bloomberg / Getty Images

A Go-Ahead az Egyesült Királyság egyik legnagyobb buszszolgáltatója, amely az egész Egyesült Királyságban, a többi között Londonban, északkeleten és Dél-Anglia déli partvidékén rendelkezik hálózattal. A vállalat közölte, hogy vasúti üzletágát nem érintette a támadás.

„Miután tudomást szerzett az incidensről, a Go-Ahead azonnal külső törvényszéki szakértőket bízott meg, és óvintézkedéseket tett informatikai infrastruktúrája védelmében, miközben folytatja a támadás kivizsgálását” – közölte a vállalat.

A Go-Ahead nehéz 12 hónapot élt át, miután 2020 szeptemberében a brit kormány felbontotta a céggel a délkelet-angliai vasút működtetésére vonatkozó szerződést, mivel trükközött az adóbevallással. Christian Schreyer vezérigazgató, aki novemberben váltotta a régi vezetést, azt ígérte, hogy helyreállítja a bizalmat a vállalatnál.

Egyre aktívabbak a hackerek

A kibertámadások egyre több problémát okoznak a világ számos cégének. A SonicWall kiberbiztonsági vállalat szerint az év első felében 2,8 milliárd ismert rosszindulatú behatolás történt, ami 11 százalékos növekedésnek felel meg. 

Nagy visszhangot váltott ki, amikor januárban a több mint 50 millió ügyféllel rendelkező kriptopénzváltó cég, a Crypto.com ellen indult támadás: a bűnözők 8 millió dollárnyi bitcoint és 15 millió dollárnyi ethereumot loptak el. 

Szintén ebben a hónapban meghackelték a Nemzetközi Vöröskeresztet is, és több ezer ember adatát tulajdonították el.

Payments,System,Hacking.,Online,Credit,Cards,Payment,Security,Concept.,Hacker
Fotó: Shutterstock

A tizenévesek alkotta nemzetközi hackercsoport, a Lapsus$ több nagy technológiai vállalathoz is betört az év során, mielőtt áprilisban lecsapott rájuk az FBI: többek között az Ubisoft, a Microsoft, a T-Mobile, az Nvidia és a Samsung rendszereiből loptak el adatokat, amelyeket aztán az interneten tettek közzé.

Nincsenek biztonságban a brit közlekedési társaságok sem, 2020-ban az EasyJet ellen indult kibertámadás, akkor mintegy 9 millió ügyfél e-mail-címe és utazási adatai kerültek nyilvánosságra. 2018-ban pedig több mint 400 ezer British Airways-ügyfél adatai kerültek nyilvánosságra. 

Tavaly a Northern vasúttársaság jegykiadó automatáit célozták meg, amelyek egy hétig nem működöttek.

A támadások becslések szerint több millió dollárnyi kárt okoztak, bár ebből a szempontból a Crypto.com esete kiemelkedően magas volt.