BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Marad az ártámogatás a román üzemanyagokon, ársapkát kaphat a tűzifa is

Az elmúlt nyolc hónapban a benzin ára 28, a gázolajé 44 százalékkal emelkedett a romániai kutaknál, a központi ártámogatás eddig már több mint 73,8 milliárd forintnak megfelelő összeggel rövidítette meg az államkasszát.

Három hónappal meghosszabbítja a román kormány az üzemanyagok árának állami kompenzációját. Az intézkedésről már megállapodtak a hárompárti bukaresti nagykoalícióban, Nicolae Ciuca liberális miniszterelnök (képünkön) pedig megbízta az energiaügyi, valamint a pénzügyminisztériumot, hogy dolgozza ki az árkompenzációról szóló jogszabályt, amit a jövő héten elfogad a kabinet. 

Nicolae Ciuca
Fotó: Borislav Troshev / Anadolu Agency via Getty Images

A balliberális koalícióban egyébként megoszlottak a vélemények a kérdésben, a kormányfő vezette liberálisok ugyanis azt javasolták, hogy a literenként 0,50 lejes (1 lej 82 forint) hozzájárulás októbertől csak a gázolajra legyen érvényes, a benzinre nem, utóbbi energiahordozó ára ugyanis stabilizálódott az elmúlt időszakban. Végül a teljes árkompenzáció mellett döntött a három párt.

A bukaresti kabinet először júniusban döntött arról, hogy

literenként 50 banival kompenzálja az üzemanyagok árát.

A július elsején hatályba lépett intézkedés három hónapra vonatkozott, a kormányrendelet hatálya pedig október elsején lejár. Az árkompenzáció felét az állami költségvetésből fedezik, másik felét a kőolajipari társaságokra terhelték, becslések szerint az intézkedés az elmúlt három hónapban mintegy 73,8 milliárd forintnak megfelelő költségvetési ráfordítást igényelt.

Az állami hozzájárulást erőteljes lakossági és ágazati nyomásgyakorlás kényszerítette ki,

a benzin és a gázolaj jelentős drágulása miatt az ország számos településén tiltakozó járművezetők több alkalommal megbénították a töltőállomások tevékenységét. Romániai fuvarozó szövetségek ugyanakkor országos tüntetésekkel és útblokáddal fenyegetőztek, ha a kormány nem vezet be árplafont; a hatóságok végül nem ezt a megoldást választották.

Üzemanyagárak alakulása Romániában
 

Jelenleg egyébként Bukarestben kapható a legolcsóbb standard benzin, literenként 6,69 lejért (548 forint), miközben a legolcsóbb gázolaj literje 8 lejbe (656 forint) kerül; az ár tartalmazza a 0,50 lejes levonást. A

benzin és a gázolaj közötti közel 1,5 lejes árkülönbség rekordnak számít

Romániában, amely 1,33 millió tonna dízelolajat importált az év első hat hónapja során, kétszer annyit, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az ország átlagos üzemanyag-fogyasztása évente 7,3 millió tonna, ebből 5,9 milliót tesz ki a gázolaj, aminek kétharmadát romániai finomítókban állítják elő.

A bukaresti versenytanács által nemrég közzétett kimutatása szerint az év eleje óta a benzin 20, a gázolaj 37 százalékkal drágult Romániában, beleértve az 50 banis literenkénti árkedvezményt is. Ha viszont nem kalkulálunk az árkompenzációval, az év eleje óta a benzin ára mintegy 28, a gázolajé pedig 44 százalékkal emelkedett. 

Különben az elmúlt hónapokban végbement árváltozásokat elemezve (összevetve az olajpiaci árakat közlő Platts cég adataival) a versenyhivatal arra a következtetésre jutott, hogy a kőolajipari társaságok a kőolaj világpiaci ára alakulásának megfelelően, legtöbb egyhetes különbséggel emelték, illetve csökkentették az üzemanyag árát Romániában.

Fuel discount ends - rush at gas station
Fotó: Thomas Frey/ AFP

Várhatóan ugyancsak 

a jövő héten vezet be árplafont a bukaresti kormány a tűzifa piacán,

részben korlátozva egyúttal bizonyos fafajták exportját is. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter közölte, az intézkedés azt célozza, hogy a lakosság elfogadható áron tudja megvásárolni a tűzifát, szerinte a korrekt, törvényes és fenntartható erdőkitermelés elegendő fát biztosít a lakosság és a feldolgozóipar számára egyaránt. 

Az országban több mint 3 millió háztartást fűtenek tűzifával vagy tüzelésre használt faanyaggal. A kormány nemrég 2023 szeptemberéig meghosszabbította az árkompenzációt a földgáz és a villamos energia esetében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.