Nemzetközi gazdaság

Szijjártó Péter: teljes kudarc az uniós szankciós politika

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kontinens gazdasága recesszióba került az ukrajnai háború miatt meghozott lépések után.

A szankciók károkat okoznak Európának, nem kényszerítették térdre Oroszországot, és nem vittek közelebb a békéhez, tehát ez a politika teljes kudarc – mondta Szijjártó Péter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az ukrajnai háború miatt eddig meghozott uniós szankciók hatására az egekben van az európai infláció, emelkedtek a rezsiköltségek, a földgáz ára és az élelmiszerárak, a kontinens gazdasága recesszióba került – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Emlékeztetett, hogy az első szankciós intézkedések tárgyalásánál nem ezt ígérték Brüsszelben, akkor az volt a brüsszeli előrejelzés, hogy ezek a szankciók Oroszországot térdre kényszerítik, ezekkel lehet közelebb kerülni a békéhez.

Szíjjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter. Fülöp Zoltán a Dunántúli Napló főszerkesztője beszélgetett a miniszterrel

Képen: Szíjjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter
Fotó: Laufer László / Dunántúli Napló

Ez teljes kudarcba fulladt, hiszen ma már világosan látszik, hogy ezek a szankciók sokkal jobban fájtak Európának, mint Oroszországnak, és hatalmas károkat okoznak az EU gazdaságának

– jelentette ki. A gázárak a szankciók elfogadása után emelkedtek meg – fűzte hozzá –,  akkor, amikor egyes európai politikusok és tisztségviselők arról kezdtek beszélni, hogy a szankciókat a földgázra is ki kellene terjeszteni. Ezt a piac azonnal beárazta, és az egekbe lőtte a földgáz árát.

Szijjártó Péter az interjúban rossz iránynak nevezte az uniós tagállamok vezetőinek New York-i találkozóján a nyolcadik szankciós csomaggal kapcsolatos megállapodását, majd hangsúlyozta, erről nincs végleges döntés, és még csak előterjesztés sem készült. „Semmilyen olyan döntéshez nem adjuk a hozzájárulásunkat, amely a magyar nemzeti érdeket sértené. Az energiaellátásunk biztonsága továbbra is vörös vonal, számunkra elfogadhatatlan minden olyan szankció, amely az energiaellátásunkat veszélyeztetné” – húzta alá. 

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy az ENSZ Közgyűlésének New Yorkban tartott ülésén

találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, akivel Magyarország energiaellátásának biztosításáról és a paksi atomerőmű bővítéséről is egyeztettek. 

„Én a párbeszédet, a tárgyalást értéknek tartom, úgy tűnik, hogy ezzel nincsen mindenki így ebben a helyzetben” – mondta a miniszter, utalva arra, hogy a találkozón az EU-s külügyminiszterek közül egyedüliként találkozott az orosz diplomácia vezetőjével. Szijjártó Péter sajnálatát fejezte ki, hogy a közgyűlésen nem jöttek létre olyan tárgyalások és megbeszélések, amelyek eredményeként közelebb juthattak volna az ukrajnai háború lezárásához.

Az EU vezetőinek sorozatos rossz döntései ágyaztak meg az európai gázválságnak

A magyar miniszterelnök már októberben, hónapokkal a háború előtt figyelmeztette az EU vezetését, hogy az unió energiapolitikájával komoly bajok vannak. Azóta sem javult a helyzet, sőt, a szankciókkal súlyosabb, mint korábban.

„Nagyon csalódott vagyok. Nem is értem azokat a nyugati kollégákat, akik szerint rossz ötlet a párbeszéd. Én azt gondolom, hogy ha a kommunikációs csatornákat, a diplomáciai csatornákat elzárjuk, véglegesen feladjuk és elveszítjük azt a reményt, hogy ennek a háborúnak egyszer vége lesz” – mondta a miniszter. Az ország energiaellátásáról szólva kifejtette: a Gazprom továbbra is szállít földgázt Magyarországra, a korábban megkötött szerződéses mennyiségen felül mindennap 5,8 millió köbméter gáz szállítását teljesíti. 

Ezzel Magyarországon eddig az éves fogyasztás 41 százalékának megfelelő mennyiségű földgázt tudtak betárolni, szemben azzal, hogy Európában az éves fogyasztás 23 százalékát tudják fedezni a jelenleg felhalmozott és tartalékolt földgázkészletek

– húzta alá. 

Szijjártó Péter: csak a béke lehet a megoldás a problémákra

A CNN-nek adott interjút a külgazdasági és külügyminiszter, amelyet a közösségi oldalán is közzétett.

A paksi atomerőmű bővítéséről szólva azt mondta, a létesítési engedély után „fel tudjuk pörgetni” a munkálatokat, még mindig reális, hogy jövő ősszel megkezdődik az építkezés, és 2030-ra elkészül az újabb reaktorblokk. Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy a szankciós politikának az Egyesült Államok a nyertese, Szijjártó Péter úgy reagált: vitán felül áll, hogy amerikai gazdaság nyer ezekkel a szankciókkal, hiszen míg az EU gazdasága recesszió felé tart, az Egyesült Államok gazdasága – a többi között az ottani alacsonyabb energiaárak miatt – egyre versenyképesebbé válik.

„Nem tudom, hogy az Európai Unió tisztségviselőit bárki ki tudná-e zökkenteni ebből a mostani, rendkívül sikertelen és képmutató politikából, egy dolog biztos, a szankciók károkat okoznak Európának” – jelentette ki a miniszter.

 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek