Ezrek vonultak szombaton a tunéziai főváros, Tunisz utcáira Kaisz Szaíd elnök politikai reformjai, valamint az országot markában tartó, egyre súlyosbodó gazdasági válság ellen tüntetve. 

Protest against President Kais Saied in Tunisia
Fotó: Anadolu Agency via AFP

A megmozdulást több ellenzéki párt, köztük a mérsékelt iszlamista Ennahda szervezte Tunisz központjában.
A tüntetők hangosbemondókkal szólították fel Szaídot a távozásra. Az észak-afrikai ország súlyos gazdasági válságban van. Hetek óta például hiánycikké vált az alapvető élelmiszernek számító rizs és cukor, sőt időlegesen a palackozott víz vásárolható mennyiségét is korlátozták. Újabban pedig üzemanyaghiány is fellépett.
A kormány az ukrajnai konfliktus mellett spekulánsokat vádol a kialakult helyzetért, akik felhalmozzák az élelmiszereket, hogy aztán drágán adhassák el a feketepiacon. Gazdasági szakemberek ugyanakkor a rossz költségvetési politikát, valamint a vezetés Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott elhúzódó tárgyalásait hibáztatják. 

Az államcsőd elkerülése végett Tunézia milliárdos mentőcsomagot igényelt az IMF-től, amely viszont olyan népszerűtlen reformok végrehajtását követeli cserébe, mint a felduzzadt köztisztségviselői kar béreinek befagyasztása, valamint az energia- és élelmiszer-támogatások megkurtítása.

Szombati beszédeikben az ellenzéki politikusok élesen bírálták a számos tunéziai állampolgárnak fájdalmas megszorítások tervét. Sok embernek már most súlyos gondot okoz az időközben rekordértéket elérő, 9 százalékos az országban. 

A nehézségek miatt egyre több tunéziai vág neki egy jobb élet reményében a veszélyes tengeri átkelésnek Európába.

Tunézia az elmúlt időszakban gazdasági és belpolitikai válságba jutott. Szaíd tavaly nyáron feloszlatta a parlamentet, rendeleti kormányzást vezetett be, és átírta a 2011-es forradalmi eseményeket követően összeállított demokratikus alkotmányt. Arra hivatkozott, hogy az országot ki kell vezetni az elmúlt évek bénultságából. Az új alkotmányt a július végi népszavazáson a szavazók elsöprő többséggel elfogadták.
Az ellenzéki pártok – köztük az Ennahda – puccsal vádolják az elnököt, és azt állítják, hogy az új alaptörvény visszalépés az egyeduralom felé. A változások nyomán a kormány és az igazságszolgáltatás az államfő befolyása alá került, és meggyengült a parlament.

Az emberek éheznek, ezért ezrek vonultak az utcákra

Tunéziában ismét elsöpörheti a népharag a regnáló elnököt.