Sikerült ugyan kellőképp feltölteni a gázkészleteket, de nem szabad azt hinni, hogy megoldódott az – figyelmeztet az Engie vezérigazgató-helyettese. 

A lehető legkevesebb energiát kell felhasználni továbbra is, a földgázárak ugyan csökkentek, de ismét könnyen kilőhetnek 

– figyelmeztetett a francia energetikai óriás vezetője, Catherine MacGregor, aki szerint az árak nagymértékű ingadozása hosszabb távon is fennmaradhat. Ez a piaci környezet pedig káros az egész ellátási rendszerre, és megnehezíti a tervezést is. MacGregor szerint ugyanakkor a szabályozóknak hatékonyabb rendszert kellett volna kiépíteniük a piacok ingadozásának csökkentésére.

Fotó: ANP via AFP

A kérdés azért is lényeges, mert a szakember szerint Európa nem lesz képes egyhamar megszabadulni a gázkitettségtől, a jövő energiamixében is megtalálható lesz a légnemű energiahordozó – hangsúlyozta a szakértő.

Tény, hogy a rossz hírek végeláthatatlanul sorjáznak a gázpiacon. Először Moszkva elzárta a csapokat, majd valószínűtlenül hosszú ideig tartott a nyár folyamán az Északi Áramlat turbináinak karbantartása, majd maguk a vezetékek is megsérültek. És közben folyamatosan ott van a legnagyobb kockázat: egy átlagnál hidegebb tél. Az ősz kedvezett Európának, ugyanis sorra dőltek a hőmérsékleti csúcsok, 

november közepéig nem indult el érdemben a fűtési szezon. Ez a hónapos csúszás pedig elegendő volt arra, hogy Európa-szerte feltöltsék a gáztárolókat. Amelyek persze nem fedezik a fogyasztást – főként hideg időjárás esetén nem biztosítanak elegendő mennyiséget.

Ha folytatódik az enyhe idő, a lakosság is könnyebben tud spórolni a tüzelőanyaggal, összhangban a vezető politikusok iránymutatásaival. Átlag alatti novemberi és decemberi hőmérséklet esetén Európa további gázáreséssel számolhat, elkerülheti a recessziót, és az is a vártnál korábban áll csökkenő pályára, az Európai Központi Bank is lazíthat a kamatemeléseken – írja a Bloomberg.

Sokkoló helyzet

A gázárak továbbra is a sokévi átlag nyolc-tízszeresén mozognak, az „olcsó” orosz gázimportnak egyelőre befellegzett, és a régió gazdasági kilátásait jelentősen rontja, hogy csak nehezebben és jóval drágábban jut energiához, mint amire az egész kontinens ipara és fogyasztói berendezkedtek.

Daily Life In Krakow
Fotó: NurPhoto

Ha viszont megawattonként 200 euró körüli árszinten stabilizálódnának az árak, az sokkolóan hatna a lakosság fogyasztókra nézve, és további áremelésekre kényszerítené az egész ipart. A Bloomberg modellje szerint ilyen átlagár mellett az euróövezet a GDP-jének 5 százalékát költi majd földgázra a következő évben, szemben a 2021-es 1,3 százalékkal. Így tehát borítékolni lehet, hogy recesszióba süllyed az egész valutaunió a negyedik negyedévben.

Az előrejelzés szerint egy átlagosnál hidegebb tél még mélyebbre taszítja az európai gazdaságokat. A modell 5 százalékos zsugorodással számol, ha az időjárás kedvezőtlenül alakul.

Időben aktiválódott a túlélési ösztön

Némi remény nyújt az elemzés szerint, hogy nem várt módon helytálltak eddig az európai energiahálózatok. Gyorsan felhalmozódtak a cseppfolyósított földgázkészletek (LNG), és a kereslet is jelentősen visszaesett. Emellett az európai uniós koordináció elősegítette, hogy a gáz folyamatosan oda áramoljon, ahol szükség van rá. Összességében magas szintre sikerült felölteni a tárolókat – hangsúlyozza az elemzés.

A Bloomberg téli előrejelzésében összességében 17 százalékos gázfogyasztás-csökkenést valószínűsít a télre. 

Ha valóban ekkora visszaesést hoznak az elkövetkező hónapok, akkor az árak 175 euró körül alakulhatnak megawattóránként, ami azt jelentené, hogy az európai országok GDP-jük 4 százalékát költik majd gázra. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy elkerüljék a recessziót, de a gazdaságok mindössze 0,3 százalékkal eshetnek majd vissza.

A magas gázárak hatása az euróövezet GDP-jére
 

Van kedvező kép is

Az idei év második felében az árak minden modellt felülmúló mértékben emelkedtek, a piaci torzulások, a válságtól való félelem a fundamentumok által indokoltnál magasabbra hajtották az árakat. Innen akár hasonlóan meredek áreső is jöhet, ha a szereplők ugyanolyan mértékben túlreagálják a relatíve jó híreket, mint tették ezt korábban a pesszimista történésekkel kapcsolatban. Ha ez így alakul, akkor a gázárak akár 100 euróra is visszaeshetnek megawattóránként. 

Ha ez az optimista forgatókönyv érvényesül, akkor az országok GDP-jük 2,3 százalékát költenék el energiavásárlásra, és nem sérülne a 1,1 százalékos bővüléssel lehetne számolni jövőre.

Akár az EKB is lazíthatna, kedvező forgatókönyv esetén. Minél nagyobbat esik a gázár, annál nagyobbat csökkenhet az infláció, ami enyhítheti a nyomást az Európai Központi Bankon is – röviden így lehet összefoglalni az egymásra hatást. 

Összességében az idei tél túlélésénél nagyobb kihívás lehet a jövő télre való felkészülés.

Az LNG-import felpörgetése ugyan nem tartós, megnyugtató megoldás, de a segítségével a teljes energetikai összeomlást el tudja kerülni Európa – foglalják össze véleményüket a Bloomberg elemzői.