Szlovákiában a Covid-járvány kirobbanása óta 2022 októberében esett újra 6 százalék alá a munkanélküliek aránya. A munkaügyi minisztérium szerint októberben a mutató 5,9 százalékon állt, miközben szeptemberben még 6,06-on, az év kezdetén, januárban pedig 6,96 százalékon, és a járvány idején 8-on tetőzött. 

Employees walking to work in the city at sunrise
Fotó: Ezra Bailey

Abszolút számokban kifejezve az 5,4 milliós országban a múlt hónapban 178 265 állástalant tartottak nyilván, miközben szeptemberben még 181 985-öt. Az állástalanok száma mindenütt mérséklődött, 2020 márciusa óta először fordult elő, hogy az ország valamennyi, 8 megyéjében 10 százalék alá bukott a mutató. A javulás vitathatatlan, ennek ellenére még mindig markáns regionális különbségek vannak az országon belül. 

A legjobb helyzetben az örök éllovas, Pozsony megye található, ahol az állástalanok aránya csupán 3,25 százalék, a nyugati országrészben eleve jó a helyzet, hiszen a további 3 megyében (Nagyszombat, Nyitra, Trencsén) mindenütt 4 százalék alatti az idevágó mutató. A keleti országrészben viszont távolról sem ilyen kedvező a kép, Kassa megyében 8,74 százalékos, a legfejletlenebb Eperjes megyében pedig 9,94 százalékos munkanélküliséget mértek (szeptemberben még 10,03 százalék volt). 

Ha járási lebontásban vizsgáljuk a kérdést, még durvább különbségeket kapunk: Pozsony egyik városrészében (a városkerületek járási joggal bírnak), illetve Trencsén megyeszékhelyen 2,5 százalék alatt mozog az állástalanok aránya, miközben az állandó sereghajtó esetében, 

a Magyarországgal határos gömöri régióban, Rimaszombat járásban 18,99 százalékos a mutató. 

Szeptember végén országos viszonylatban a munkaügyi hivatalok 82 800 betöltetlen állást tartottak nyilván, jellemző módon ebből 25 ezer (30 százalék) Pozsony megyére jutott, miközben a legnehezebb helyzetben levő Kassa és Eperjes megyében mindössze 3300, illetve 3900 betöltetlen állás volt. A tartósan, több mint 12 hónapja munkanélküliek száma ugyancsak mérséklődött: 2021 júliusához képest (96 700) 2022 októberében már csak 76 100-at tartottak nyilván. 

Azonban nem kizárt, hogy a kedvező trend megtörik. Lubomír Korsnák, az UniCredit Bank vezető elemzője úgy látja, 

a szlovák gazdaság lassulása, az erősödő és a magas energiaárak miatt 2023 első negyedében akár újra emelkedhet a munkanélküliek száma.