Az elmúlt néhány évet a kereskedelmi – az ideit sajnos a valós – háború jellemezte. Ahogy mondani szokás, a határ a csillagos ég, és ez esetben ez szó szerint értendő. Egyre jobban élesedik a verseny az űr meghódításáért.
– SpaceX, Jeff Bezos – Blue Origin, Orbital ATK, ViaSat, SES, OneWeb – csak néhány példa az ismertebbek közül; az elmúlt húsz évben többb mint tízezer vállalkozást hoztak létre az űr meghódítására, vagy szerényebben: valamilyen űrbéli tevékenységre. Az utóbbi időben felerősödött a magántőke szerepe a szektorban. A felszínen olyan népszerű, mára már lassan valósággá váló tevékenységekre helyeződik a fókusz, mint az űrturizmus, az aszteroidabányászat vagy az űrbe kihelyezett feldolgozóipar.
Az igazán fontos területek azonban hosszú évek óta nem változnak: védelmi ipar, katonai és kereskedelmi műholdak, s az ezek által begyűjtött információk mind szélesebb körű alkalmazása.
Az űrbéli új fiúk közül talán a legismertebb a SpaceX, amely több ezer műholdat bocsátott Föld körüli pályára – magán- és közcélú felhasználásra egyaránt. Elon Musk Starlink-hálózata működteti az ukrán internetet, miután az orosz haderő gyakorlatilag megsemmisítette a telekommunikációs hálózatot. A Starlink-hálózat így a Kreml potenciális célpontja lett – felvillantva egy űrháború kialakulásának veszélyét –, míg Musk azon veszekszik a Pengatonnal, hogy ki viselje az ukránoknak nyújtott szolgáltatások költségét.
Hogy mekkora is valójában az űrbiznisz, arról csak óvatos becslések látnak napvilágot; a magáncégek kiadásainak nagy részét is gyaníthatóan állami, honvédelmi szervezetek finanszírozzák, így értelemszerűen titkosak. A Space Foundation nevű szervezet becslései szerint tavaly 469 milliárd dollárra nőtt a torta.
A Bank of America 2030-ra 1,4 ezermilliárd dolláros piacot vizionál.
(Más elemzők szerint ennek a duplája is lehet, de abban nagyjából konszenzus van, hogy alaphangon is meglesz az ezermilliárd dollár belátható időn belül.) A Space Foundation jelentése szerint a szektor 2021-ben 6,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. India 36, Kína 23, az Egyesült Államok pedig 18 százalékkal növelte ilyen célú kiadásait.
Jöhet a magántőke
Az űrkutatást korábban három cél vezérelte: a nemzetbiztonság, a nemzeti büszkeség, valamint e kettővel összefüggésben a tudományos kutatás. A változást két tragédia idézte elő; a Challenger 1986-os, valamint a Columbia 2003-as katasztrófája után az amerikai kormány szép lassan feladta a szigorúan központilag vezérelt űrstratégiát, s a felelősség – no és persze a költségek – megosztása érdekében beengedte a szektorba a magántőkét. Az áttörés 2004-ben következett be, amikor egy elnöki vizsgálóbizottság jelentése leszögezte: „A NASA szerepét csupán azokra a területekre kell korlátozni, amelyeknél minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy egyedül csak az állam képes végrehajtani az adott feladatot.”
A folyamat vége az lett, hogy a NASA és a többi állami ügynökség már inkább a megrendelője a magáncégek szolgáltatásainak, mintsem az új technológiák létrehozója és felügyelője.
Privatizálódott az űripar, s ennek nyomán beindult a verseny, csökkentek a költségek. Egy 2014-es NASA-jelentés szerint a SpaceX egy kilogramm terhet harmadakkora összegből képes elszállítani a Nemzetközi Űrállomásra, mint a már leállított Space Shuttle program űrsiklói.
A költségek csökkenése és az innováció, a felhasznált anyagok és berendezések újrahasznosítása tovább csökkentette az amerikai űrügynökség monopóliumát – érvel egy elemzésében Matthew Weinzierl, a Harvard Business School professzora. Az űrbiznisz új titánjai az állami megrendelések révén sikeresen nyúlják le, használják fel (kinek melyik kifejezés tetszik jobban) a NASA fejlesztéseit, kitúrva ezzel betonbiztosnak hitt pozícióikból az állami űrmonopólium korábbi beszállítóit. Ennek az is a kötvetkezménye, hogy az adófizetők pénzéből megvalósult NASA-fejlesztések az új űrkovbojok vagyonát gyarapítják. A Financial Times kolumnistája szerint a helyzet igencsak hasonló a 19. századi vasútépítési lázhoz vagy az internet aranykorához – az állami fejlesztések haszna magánzsebekbe vándorol. Weinzierl szerint
Luxemburg már most úgy pozicionálja magát, mint mondjuk Delaware állam az Egyesült Államokban – űripari cégeknek kínál adóparadicsomot.
