Szlovákiában az éves szintű tavaly január óta folyamatosan nő, és novemberben 15,4 százalékra emelkedett, ami 22 év óta a legmagasabb szint – derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal (ŠÚ SR) adataiból. Északi szomszédunknál az inflációt elsősorban az élelmiszerárak folyamatos növekedése hajtotta, amik éves szinten 29 százalékkal lettek magasabbak.

Fotó: Anton Fric / Bloomberg via Getty Images

A legnagyobb hatással a háztartások kiadásaira a kenyér és a gabonafélék árának csaknem 28, a hús ellenértékének 30, valamint a tej, a sajt és a tojás árának 30 százalék körüli emelkedése volt éves szinten. A villamosenergia- és gázárak év eleji változásai hosszú távon befolyásolják az inflációt. A szilárd tüzelőanyagok (szén, fa, lignit) ellenértéke 45 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

Szlovák inflációs ráta
Nagyot ugrott az árindex

Az idén novemberben az áruk és szolgáltatások fogyasztói ára egy százalékkal volt magasabb havi szinten, és az áremelkedés átlagos szintje az idén hónapról hónapra 1,3 százalékot tett ki. Az élelmiszerek 2 százalékkal drágultak havi szinten. A háztartások kiadásaira a legjelentősebb hatást a kenyér és a gabonafélék ellenértékének 1,6 százalékos emelkedése gyakorolta. A tej, a sajt és a tojás ára 3,9 százalékkal lett magasabb, míg a húsféléké  1,5 , a zöldségeké pedig 1,8 százalékkal emelkedett. Októberhez képest csak a gyümölcsök ellenértéke csökkent, 1,3 százalékkal.

Támadások kereszttüzébe került a szlovákiai áfafelezés

A vendéglátóipar képviselői szerint az irány jó, de nem volt elégséges Igor Matovic pénzügyminiszternek elfogadnia a törvényjavaslatot, amely szerint a gasztroszektorban januártól 20-ról 10 százalékra csökken az áfa. Az adókedvezmény első körben március végéig lesz érvényben, ugyanakkor Pozsony nem zárta ki a meghosszabbítását sem, ha a jogszabály beválik. A törvény 10 százalékra mérsékli a síbérletek, valamint a fürdőbelépők áfakulcsát a gasztroszektor mellett.