Az amerikaiak egyre jobban visszafogják a kiskereskedelmi költéseiket. A decemberi kiskereskedelmi forgalom havi bontásban már 1,1 százalékkal maradt el a novemberitől, az pedig 1 százalékkal maradt el az októberitől. Az utolsó havi forgalomcsökkenés meghaladja az elemzői várakozásokat, amelyek átlagosan 0,4 százalékos visszaesést vártak.

Az autóeladások nélkül számított, úgynevezett kiskereskedelmi mageladások ugyancsak 1,1 százalékkal estek vissza a múlt hónapban a novemberi 0,6 százalékos csökkenést követően. Az autók és üzemanyagok nélkül számított kiskereskedelmi eladások 0,7 százalékkal zsugorodtak novemberrel összevetve, amikor 0,5 százalék volt a csökkenés.
Éves szinten az amerikai kiskereskedelmi forgalom novemberhez hasonlóan decemberben is 6 százalékkal nőtt. Tavaly az amerikai kiskereskedelmi eladások 9,2 százalékkal bővültek 2021-hez képest.

A költések visszafogása jelzésül szolgált a termelőknek, akik a vártnál kisebb mértékben emelték áraikat decemberben éves szinten. A termelői árak havi összevetésben pedig a becsültnél jelentősebben csökkentek.  

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai intézetének (BLS) szerdai közlése szerint 2021 decemberéhez képest 6,2 százalékkal emelkedtek a termelői árak tavaly decemberben a novemberi 7,3 százalék után. Elemzők kevésbé lassuló növekedésre, 6,8 százalékos decemberi ütemre számítottak.
A gyakran változó élelmiszer-, energia- és kereskedelmi szolgáltatási árakat nem tartalmazó termelői 

maginfláció éves összevetésben 5,5 százalék volt a novemberi 6,2 százalék után. Az elemzők korábban 5,7 százalékkal számoltak.

Havi összehasonlításban 0,5 százalékkal csökkentek a termelői árak decemberben a novemberi 0,2 százalék emelkedés után. Az elemzők kisebb, 0,1 százalék csökkenésre számítottak.