Hiába tartalmazzák a Facebook és az Instagram felhasználási feltételei azt a kitételt, amely szerint a vállalat a közösségi oldalakon és szerte az online térben gyűjtött adatokat használhatja a hirdetések személyre szabására, az ír adatvédelmi bizottság szerdai döntése szerint ezt a két szolgáltatás tulajdonosa, a Meta mégsem teheti meg.

A döntés továbbá 390 millió eurós bírságot is kiszabott Mark Zuckerberg vállalatára, amely nem ért egyet az ítélettel, ezért fellebbezni fog ellene. A pereskedés évekig tarthat, ám ha a végső döntés is a Meta ellen szól, akkora cégnek fel kell kínálnia a lehetőséget felhasználóinak, hogy a saját alkalmazásain belül gyűjtött adatokon alapuló reklámokra nemet mondhassanak.
Az ír döntés három hónapot ad a Metának arra, hogy engedelmeskedjen, ám a vállalat kérheti, hogy ez ne lépjen életbe a fellebbezés lezárultáig. Az ír hatóság azután hozta meg a döntést, hogy az uniós társai utasították erre.
Az EU adatvédelmi szabályai, a GDPR betartásáért azért az ír szervezet felel, mert a Meta európai központja Dublinban található.
A döntés tehát – némiképp hasonlóan az Apple által a cég eszközein elvárthoz – a felhasználók közvetlen beleegyezését követelheti meg a személyre szabott hirdetésekhez szükséges adatok összegyűjtéséhez.
A Meta szerdán azt közölte, hogy a döntés nem akadályozza meg a viselkedésen alapuló hirdetések megjelenítését, és mérlegeli lehetőségeit, hogyan tud a továbbiakban is személyre szabott szolgáltatásokat kínálni.
Ugyanakkor elutasítják, hogy ehhez a felhasználók beleegyezésére lenne szükségük a jelenlegi uniós szabályok szerint
– olvasható a The Wall Street Journal összefoglalójában.
A vállalat a szeptemberrel lezáruló kilenc hónap alatt mintegy 83 milliárd dollár értékben adott el reklámokat, amelyek mintegy negyede származott az EU-ból. Ha sokan utasítják el a személyre szabott hirdetések megjelenítését, az ennek a 10-20 százalékos csökkenését is jelentheti egyes elemzők szerint, ami a vállalat értékét ennél nagyobb mértékben csökkentheti.
A Meta bevételeit jelentősen csökkentette, amikor az Apple feltételként szabta az iPhone-alkalmazások fejlesztőinek, hogy kérdezzék meg a felhasználókat, szeretnék-e, ha az alkalmazás követné webes tevékenységüket, elvágva ezzel Zuckerberg vállalatát a személyes hirdetésekhez szükséges adatok egyik fontos forrásától. A Meta szerint ez 2021-ben mintegy 8 százalékkal csökkentette a cég bevételeit.
A szerdai döntéssel az ír hatóságok az elmúlt másfél évben összesen 1,4 milliárd dollárnyi bírságot szabtak ki a vállalatra, amire az számíthatott is, hiszen 2021 végén mintegy 3 milliárd eurót különített el erre a célra, szemben az egy évvel korábbi, 1,97 milliárd eurós összeggel.