BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A földrengés után 160 órával is találtak túlélőt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egy férfit több mint hat nappal a katasztrófa után mentettek ki a romok alól. A földrengés halálos áldozatainak száma meghaladta a 30 ezret.

Több mint 160 órával a földrengés után mentett ki egy férfit a törmelékek alól Törökországban egy orosz, fehérorosz és kirgizisztáni mentőcsapat – számolt be az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálata hétfőn.

Törökország földrengés
Fotó: Zein Al Rifai / AFP

A tájékoztatás szerint a férfi kiemelése a romok alól több mint négy órán át tartott.

A munkálatokat sötétben végezték, miközben attól tartottak, hogy életveszéllyel fenyeget az épületszerkezet esetleges összeomlása

– ismertette a minisztérium.

A sérültet, mielőtt kihúzták volna a romok alól, elsősegélyben részesítették. A kiemelési műveletet követően átadták a helyi mentőknek.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma korábban arról számolt be, hogy a kutatási és mentési munkálatok megkezdése óta Törökországban öt embert, köztük egy gyermeket mentettek ki a romok alól, míg Szíriában három embert, köztük egy gyermeket.

A földrengés halálos áldozatainak száma Törökországban elérte a 29 695-öt. Szíriában 3775 halottról tudni.

Hazatért Törökországból a Hunor

A magyarok kutyás mentőcsapata 17 túlélőt mentett ki a romok alól. A Hunor maradt a legtovább a helyszínen a magyar egységek közül.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.