Petr Pavel új cseh köztársasági elnök szerdán bejelentette, hogy aláírja a nyugdíjtörvény parlament által már elfogadott módosítását , amely alapján a jövőben magas esetén jóval kisebb mértékben növekedhetnek a nyugdíjak, mint eddig. Az államfő szerint a kormány és az ellenzék oldalán is számos fontos érv van a törvénymódosítás elfogadása, illetve elutasítása mellett. „Mindent mérlegelve és figyelembe véve úgy döntöttem, hogy aláírom a módosítást” – közölte Petr Pavel prágai sajtóértekezletén. Nyilatkozatában ugyanakkor bírálta a kormányt, hogy későn és több hibás lépéssel reagált a helyzetre.

Petr Pavel cseh köztársasági elnök. Fotó: AFP

Elmondta: érti az ellenzék fenntartásait, hogy a törvénymódosítás gyorsított eljárásban való elfogadását alkotmányellenesnek tartják. Ezt azonban az alkotmánybíróságnak kell megvizsgálnia. „Ha az ellenzék bármi okból nem fordulna az alkotmánybírósághoz, akkor ezt megteszem én” – szögezte le az államfő.

Csalódottak vagyunk, azt hittük, hogy Petr Pavel mindenki államfője akar lenni

– reagált az ellenzéki ANO mozgalom frakcióvezetője, Alena Schillerová volt pénzügyminiszter, aki Karel Havlícekkel, az ANO alelnökével a törvénymódosításról délelőtt tárgyalt az államfővel. „Ugyanakkor értjük, hogy az elnök számára ez nagyon nehéz döntés volt” – tette hozzá.  

A kormányoldal szerint a mérséklésére azért van szükség, hogy stabilizálhassák a közkiadásokat. 

Az állam az idén ezzel 19,4 milliárd koronát takarít meg. 

Az ellenzék szerint azonban a  jobbközép kormányoldal döntésével „meglopja" a lakosság védtelen, több mint hárommilliós csoportját. A törvénymódosítást és gyorsított eljárásban való elfogadását alkotmányellenesnek tartják, és már bejelentették, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak felülvizsgálatért.

Josef Stredula, a cseh-morva szakszervezetek konföderációjának elnöke bejelentette, hogy március végén országos tiltakozó akciót tartanak Prágában a kormányoldal által keresztülvitt döntés ellen.

Az eddig érvényes szabályozás szerint a múlt évi magas infláció következtében júniusban 11,5 százalékkal kellett volna emelni a nyugdíjakat, most azonban várhatóan csak 2,3 százalékos lesz az emelés. 

Ez 15 milliárd koronával terheli meg az államkasszát, míg az eddig érvényes szabályozás szerint ez a tétel 34,4 milliárd koronát tenne ki. A jövő évben pedig az eddigi szabályok szerinti 58,8 milliárd korona kiadás helyett az államnak csak 15,8 milliárd koronás pluszkiadással kell számolnia.