Norvégia szállítja a világ tenyésztett lazacának több mint felét – ez tavaly 1,5 millió tonnát jelentett. A fosszilis tüzelőanyagok után ez az ország legnagyobb nemzeti bevételi forrása, és rendkívül jövedelmező: 2022-ben a norvég lazactermesztők működési haszonkulcsát 45 százalékra becsülték.
A lazacnak nagyon jó a marketingje – mondják róla. Nem is ok nélkül. A hal általános ismertsége ugyanis a norvég halászati marketing elmúlt húszévnyi tevékenységének köszönhető. A hatvanas évekig a norvég lazachalászat kiszolgálta a világ lazac-igényének jelentős hányadát. Ám a lazacállomány megritkult, így a norvégok a hetvenes évek elején belekezdtek a tenyésztésébe. Hamar világossá vált, hogy ez remek üzlet, a lazacfarmok gyorsan szaporodtak, mára az atlanti lazac Norvégia egyik legjelentősebb tengeri terménye, ez teszi ki a halexportja majdnem felét.
Tavaly szeptemberben azonban a norvég kormány javaslatot terjesztett elő az ágazat adójának emelésére.
Vegyes fogadtatás
A bejelentést követően órákon belül zuhanni kezdett a lazaccégek árfolyama, az oslói „tenger gyümölcsei” indexe pedig 25 százalékkal esett. A kormány azonban azt javasolta, hogy ennek ellenére folytassák a terv kidolgozását, bár az adót a tervek szerint 35 százalékra csökkentik.
A pénzügyminisztérium ragaszkodik ahhoz, hogy az ellentmondásos illeték a part menti területek hasznára válik majd: célja, hogy a közösségek többet kapjanak a „haltenyésztés által megtermelt haszonból”.
A fogadó önkormányzatok többet kapnak iskolákra, idősgondozásra és egyéb jóléti szolgáltatásokra
– áll a közleményben. Az adó bevezetésével egyetértők egyúttal úgy látják, hogy csökkenti az ország olaj- és nyugdíjalapjaitól való állami függőséget, és ellensúlyozza a kormánynak az európai közepette megnövekedett villamosenergia-támogatási kiadásait.
Az iparág képviselői ezzel szemben azzal érvelnek, hogy az új illeték aláássa az árak versenyképességét és a gazdasági növekedést. „A 35 százalékos földterületre vetített teher a lazactermelő cégek adószintjének megháromszorozását jelenti” – mondta a javaslatról Kristin Langeland, az ágazati szövetség (Norwegian Seafood Federation) munkatársa.
Voltak már elbocsátások... és ezután kevesebb lesz a befektetésre fordítható összeg. Az adó kárt okoz Norvégia gazdaságának.
Langeland azt állította, hogy tavaly ősz óta 40 milliárd korona (1345 milliárd forint) lazachoz kapcsolódó befektetést halasztottak el vagy töröltek, miután a kormány először javasolta az adót.
Míg Norvégia nagy lazacvállalatai – köztük a Mowi, a SalMar és a Grieg Seafood – részvényeinek árfolyama meredeken esett, megfigyelők szerint a kisebb termelők profitálhatnak az adó bevezetéséből. A 70 millió norvég koronánál (2,4 milliárd forint) kevesebb éves nyereséget produkáló cégek – a norvég lazactenyésztők közel kétharmada – a tervek szerint mentesülnek az adó alól. Ez valószínűleg arra ösztönzi majd a kisebb termelőket, hogy olyan jelentős állami engedélyeket vásároljanak, amelyeket eddig csak a nagyobb szereplők engedhettek meg maguknak.
Védenék az ökoszisztémát is
A törvényjavaslat más előnyökkel is járhat. Guy Standing, a londoni Soas Egyetem professzora és a The Blue Commons: Rescuing the Economy of the Sea című könyv szerzője azt mondta:
Ez nem csak az oligopolisztikus célt szolgálja. Alternatívát kínál a tengeri tájkezelés jelenlegi modelljéhez képest.
Standing rámutatott, hogy 1982 óta, amikor az ENSZ tengerjogi egyezménye rögzítette a felségvizek feletti szuverén joghatóság elvét, a kormányok szerte a világon hatalmas óceáni területet adtak el állami engedélyekkel. A tengeri ökoszisztémák felügyeletét nagyrészt magáncégekre bízták, és ezt követte a kereskedelmi tengeri tevékenység gyors növekedése, beleértve a hajózást, a fúrást, a mélytengeri bányászatot, az akvakultúrát és a biokutatást. „A természetes javak mindenkié. Nem tisztességes, hogy a haszon aránytalanul nagy része néhány magáncéghez folyik be” – mondta Standing. „Az új lazacadó kiterjeszti a norvég nyugdíjalap alapelvét.”
Norvégia a kilencvenes években létrehozta a világ egyik legnagyobb önálló pénzügyi takarékmodelljét, az állami szuverén alapot, amelybe gyakorlatilag minden, az energiahordozók eladásából származó nyereséget azóta is betesznek. Egy 2001-es költségvetési törvény hatályba lépése óta az alap éves hozamának mindössze 3 (korábban 4) százalékát forgatják vissza az állami költségvetésbe, egyébként az utolsó koronáig befektetik részvényekbe, ingatlanokba, különböző kötvényekbe, tovább hizlalva az összeget (negyedéves hozamok kapcsán is sok-sok tízmilliárd dollárról beszélünk).
A különzseb tartalma annyira komoly, hogy a norvég állami alapnak globálisan több mint 9000 vállalatban van részesedése, a részvénypiacban pedig mintegy 1,5 százalékkal van jelen.
Az alap teljes vagyonát tavaly mintegy 1300 milliárd dollárra becsülték. Az alap révén Norvégia elkerülte az „erőforrás átok” néven ismert jelenséget. A kitermelést az egymást váltó kormányok ideiglenesnek és nem örökkévalónak tekintik, ezért igyekeztek a problémák rövid távú finanszírozását szervesen leválasztani a jövőről, amelyre a jelenben „spórolnak”.
Ezek a rövid távú kiadások persze még akkor is óriási összegek, ha az alapnak csupán apró töredékét takarják.
A kifejezetten nem adó- és rezsicsökkentési célokra fordított összegekből a világ egyik legjobban működő oktatási rendszerét (beleértve a mindenki számára ingyenes egyetemi oktatást), valamint a szociális háló erősítését (például a 47 hét fizetett szülői szabadságot), a közintézmények építését és folyamatos megújítását, vagyis a gondoskodó államot finanszírozzák úgy, hogy azzal párhuzamosan biztosítják Norvégia működését a jövőben.
„Ez a fajta politika pontosan az, amire a 21. században szükség van.” – tette hozzá Guy Standing. Habár Osló új haladója nem garantálja a jobb környezetvédelmi szabályozást, Standing azzal érvel, hogy a közös erőforrások kiaknázásából származó bevételek jobb elosztásához vezet. „A norvég lazacadó a profit elé helyezi az embereket” – mondta.
Nincsenek egyedül a norvégokAugusztusban a Feröer-szigetek is új illetéket vezet be a lazacfarmokra, azzal a céllal, hogy megosszák a magas fogyasztói árakból származó bevételeket. Az adó a bevételen alapul: 0,5 és 20 százalék között változik. Szakértők szerint az óceáni erőforrásokra kivetett ilyen adók, valamint a helyi közösségek támogatása potenciálisan korlátozza a tengeri környezet pusztítását azáltal, hogy megdrágítja az azt károsító óceáni tevékenységeket – például a tengeri fúrásokat, a teherszállítást és a mélytengeri bányászatot. Segíthetnének a fejlődő országoknak is, különösen a rendkívül szükséges közpénzek előteremtésében. |
