BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gáláns intézkedéscsomaggal támogatják a szlovén nyugdíjasokat

Négy lépésben rendezik a szlovéniai nyugdíjakat. A miniszterelnök bejelentette, hogy 100 millió eurós intézkedéscsomagot dolgoztak ki. A garantált nyugdíjminimum 700 euró lesz az év végére.

Robert Golob szlovén miniszterelnök szerdán százmillió eurós intézkedéscsomagot jelentett be a nyugdíjak emelésére a Nemzedékek közötti együttélés napjai című kétnapos rendezvény megnyitóján Ljubljanában – közölte a szlovén közszolgálati televízió. A csomag négy intézkedést foglal magában, ezekről befejeződtek a tárcaközi egyeztetések is – mondta a kormányfő.

Happy,Senior,Couple,Standing,In,Backyard
Fotó: Shutterstock

Első intézkedésként novemberre előrehozzák a nyugdíjak 1,8 százalékos korrekcióját, „hogy még az év vége előtt teljesüljön az ígéret, amely szerint a garantált nyugdíjminimum 700 euró lesz”.

A második intézkedéssel minden özvegyi nyugdíjat legkésőbb január 1-jéig a garantált nyugdíjminimumhoz igazítanak – tette hozzá Golob. Ez az intézkedés mintegy 10 ezer személyt érint.

A jövő itt van: világszerte ketyeg a nyugdíjbomba

A magas kamatszintek és az emelkedő nyugdíj- és egészségügyi kiadások nyomán a fejlett országok államadósságában is leminősítési hullám várható.

A harmadik intézkedés a fogyatékkal élőkkel foglalkozik, azokkal, akik egészségügyi problémák miatt részmunkaidőben dolgoznak – hangsúlyozta, rámutatva, hogy a jelenlegi jogszabályok szerint az ő nyugdíjmegállapításuk csökkenne, de ezt január 1-jétől megváltoztatják.

Akik ettől az időponttól kezdve mennek nyugdíjba, őket úgy értékeljük majd, mintha teljes munkaidőben dolgoztak volna

– mondta Golob.

A negyedik intézkedés a karácsonyi nyugdíjpótlék. Ezt ugyanúgy számítják majd ki, mint a juttatások éves összegét, amelyet júniusban fizetnek ki, de a nyugdíjpótlék alacsonyabb lesz, az éves juttatás 40 százaléka. Ezeket karácsonykor fizetik ki, hogy támogassák a generációk közötti harmóniát – húzta alá a szlovén miniszterelnök.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.