Májusban éves bázison 15,4 százalékos volt az élelmiszerár-infláció az Egyesült Királyságban a brit kiskereskedelmi szövetség (British Retail Consortium – BRC) és a Nielsen közös felmérésének eredménye szerint. Ez a második legmagasabb szint, a rekordot 15,7 százalékkal áprilisban mérték.

A BRC vezérigazgatója óva inti a kormányt újabb ársapkák bevezetésétől.
Fotó: Daniel Leal / AFP

Helen Dickinson, a BRC vezérigazgatója szerint az adat azt igazolhatja, hogy az élelmiszerár-infláció „talán elérte a csúcsot”. Ez azonban nem jár együtt a bolti lassulásával, az utóbbi ugyanis rekordot jelentő 9 százalékra ugrott az áprilisi 8,8 százalékról.
Dickinson szerint az élelmiszerárak emelkedésének lassulása valószínűleg azzal magyarázható, hogy az alacsonyabb energia- és alapanyagköltségek kezdik éreztetni a hatásukat olyan termékek esetében, mint például a vaj, a gyümölcs és a hal.
A Sky News tudósítása szerint ugyanakkor óva intette a kormányt attól, hogy új ársapkát vezessen be az alapvető élelmiszerekre. A hírtelevízió ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy sajtóinformációk szerint a kabinet már készíti a terveket, amelyekkel arra bátorítja a szupermarketeket, hogy önként maximálják az árakat a megélhetési válság hatásainak enyhítése érdekében.

Az energia helyett hamarosan az élelmiszerek fűthetik a megélhetési válságot.
Fotó: Susannah Ireland / AFP

„Bár okkal feltételezhetjük, hogy az élelmiszer-infláció elérte a csúcspontját, létfontosságú, hogy a kormány ne akadályozza meg ezt a korai előrelépést azzal, hogy még több költséget rak a kiskereskedőkre, és még tovább növeli az áruk árát” – figyelmeztetett Dickinson.
Mike Watkins, a NielsenIQ kiskereskedelmi és üzleti ismeretekért felelős vezetője pedig arra emlékeztetett, hogy az infláció hatásának enyhítése érdekében a vásárlók a szezonális akciókat keresve és a szupermarketek hűségprogramjai által kínált árcsökkentéseket kihasználva spórolnak. 

Az élelmiszer-kiskereskedelemben különösen nagy a verseny, így remélhetőleg a friss élelmiszerek közelmúltbeli árcsökkenése annak a jele, hogy az infláció elérte a csúcspontját, bár a környezeti infláció lassulása még egy kis ideig eltarthat

– fogalmazott.
Szakértők azonban korábban arra is figyelmeztettek, hogy a riasztóan drága élelmiszerek költsége a háztartások esetében hamarosan megelőzi az energiáét, és ezáltal a megélhetési válság „epicentrumává” válik. A tartósan magas infláció a legfejlettebb ipari országok közül az Egyesült Királyságban emészti fel leginkább a béremeléseket.