A britek az idén is szegényebbek lesznek a többi gazdag országnál
A brit munkavállalók életszínvonala csökken leginkább az idén a legfejlettebb ipari államok, a G7 csoport tagjai között a Bloomberg 631 pénzügyi szakember és kiskereskedelmi befektető körében végzett felmérésének eredménye szerint.

Fotó: Daniel Leal
A még mindig két számjegyű – márciusban 10,1 százalékos – infláció az Egyesült Királyságban haladja meg leginkább a bérek emelését, ami miatt a nemzeti statisztikai hivatal ONS) szerint a reálbérek több mint három százalékkal csökkennek. Az alapvető fontosságú termékek, például
az energia és az élelmiszerek ára azonban az inflációnál jóval nagyobb ütemben emelkedik,
így egyre többen kényszerülnek arra, hogy olcsóbb termékeket vásároljanak, vagy élelmiszerbankból szerezzék be a szükségleteiket.
Az életkörülmények romlása miatt folyamatosan sztrájkolnak a közalkalmazottak, akik inflációkövető béremelést követelnek. Nagy felháborodást keltett körükben Huw Pill, a Bank of England közgazdászának múlt havi kijelentése, amely szerint a briteknek „el kell fogadniuk”, hogy szegényebbek, mert amíg mindenki béremelést követel, addig nem lehet visszafogni az inflációt.

Fotó: Ladanivskyy Oleksandr
Bár Olaszországban a brit majdnem kétszerese, majdnem hatszázalékos a reálbér-csökkenés, ők kerültek a második helyre.
Ez arra utal, hogy a szakértők szerint az infláció tartósabb probléma marad az Egyesült Királyságban, mint a G7 többi országában,
a jelenlegi béremelési ütemet nem lehet tartani, és végül hűlni kezd majd a pillanatnyilag igen feszes brit munkaerőpiac.
A borús kilátások a lakáspiacra is kiterjednek, bár ezen a téren Kanada helyzete a legrosszabb az országcsoporton belül. Ott a lakásárak már most 16 százalékkal csökkentek a 2022-es csúcsértékükhöz képest. Az Egyesült Királyság a második helyen áll, a Nationwide adatai szerint az árak eddig mintegy három százalékkal estek vissza. A kedden nyilvánosságra hozott adatok szerint áprilisban havi bázison 0,3 százalékkal csökkentek a márciusi 0,8 százalékos emelkedés után, az előző év azonos időszakához képest pedig 0,1 százalékkal emelkedtek csupán.

Fotó: Richard Newstead
A kilátásokat felvázoló felmérésben a harmadik helyen az Egyesült Államok áll, ahol az S&P CoreLogic Case-Shiller Index legfrissebb adatai szerint az országos árak még mindig emelkednek, februárban két százalékkal nőttek éves összehasonlításban.
A megkérdezett szakértők egyetértettek, hogy befektetési célból az idén nem az ingatlanpiac a legészszerűbb választás az Egyesült Királyságban.
Majdnem 45 százalékuk választása az FTSE100,
a londoni tőzsdén jegyzett 100 legmagasabb piaci kapitalizációjú társaság indexe, amelyek elsősorban külföldön generálnak bevételt, míg az FTSE250 a belföldi piacra termelő vállalatokat fogja össze. A The Business Times beszámolója szerint ez a brit gazdaság idei kilátásai alapján logikus döntés.


