Meghökkentést váltott ki világszerte, hogy az Air New Zealand a becsekkolt utasait mérlegen „mázsálja” az Aucklandból induló nemzetközi járatain, a május végén indult vizsgálat július 2-ig tart, a részvétel önkéntes, de javallott, mert a légitársaság olyan adatok birtokába jut, amelyekkel egyrészt hatékonyabban és biztonságosabban tudja üzemeltetni gépeit, másrészt a forgalomszervezésben is értékes adatokat szerez. 

,June,2021:,Couple,Of,Tourists,Walking,With
Az elhízás népbetegséggé vált Új-Zélandon.
Fotó: Shutterstock

Ebben az időszakban nagyjából tízezer külföldre utazót kérnek meg, hogy haladjon át kézipoggyászával együtt a mérleggel felszerelt kapun, hogy bejusson a váróterembe. Az adatvédelmet olyannyira komolyan veszik, hogy az így nyert adatokat nem látják se a delikvensek, se maguk a mérlegelők, így a testsúlyukra érzékeny utasok sem kell szégyenkezniük. 

Az önkéntes vizsgálat pár másodpercig tart, aki elzárkózik ettől, annak a súlyát becsléssel állapítják meg. A nemzeti légitársaság közleményében azt írja, hogy az időszakonkénti súlymustra ötlete nem a saját találmányuk, az az új-zélandi polgári légi közlekedési hatóság által előírt követelmény. Az ellenőrzésre azért van szükség, hogy a kalkulált átlagsúly változását nyomon tudják követni, és ehhez igazítsák az egyes paramétereket. 

A két méréssorozat közötti időszakban a szabványsúllyal kalkulálnak, ez 13 éves kor felett 86,2 kilogramm, beleértve a repülőgép fedélzetére felvitt kézipoggyászt is 

– írja az Associated Press. Az új-zélandi szakhatóság legutóbb 2004-ben változtatta meg az utasok átlagos súlyát, akkor 77,1 kilogrammról emelték meg bő kilenc kilóval. A mérések viszont rendszeresek, legutóbb két éve mérlegeltek, akkor minimális médiaérdeklődés mellett. Az újabb korrekciót az új-zélandiak hízékonysága is indokolja. 

A legutóbbi nemzeti egészségügyi felmérés szerint a felnőttek elhízási aránya 34 százalék volt, és egyetlen év alatt 3 százalékponttal emelkedett. S hogy az elhízás népbetegséggé válik, azt a gyermekek körében kimutatott 13 százalékos elhízási arány is szemlélteti. Náluk is megvolt az egy éven belüli 3 százalékpontos „súlyhatárátlépés”.

Air,Transport,Luggage
A légitársaságok sokat keresnek a poggyászon, Európában 16 kilónyi az átlagutas feladott csomagjának átlagsúlya.
Fotó: Shutterstock

John Grant, a Midas Aviation légi közlekedési tanácsadó csoport szakértője szerint a kapott adatok a repülők optimális fogyasztásának, üzemanyag-felhasználásának kalkulálásához is szükségesek, nem beszélve arról, hogy a súlytöbblet az utasszállító manőverezhetőségére, a fel- és leszállási képességere is komoly hatással van. Emlékeztetett rá, hogy voltak meglepetések, amikor az Air New Zealand a leghosszabb, New York-i közvetlen járatát nemrég a menetrendjébe illesztette. 

Nem verték nagydobra, de az első időben volt, hogy utasokat és csomagokat kellett hátrahagyniuk a gép túlterheltsége miatt.

A világ legnagyobb légi közlekedési piacán, az Egyesült Államokban a légitársaságok a saját hatáskörben dönthetnek arról, lemérik-e a fedélzetre felengedett utasokat. Így tesz hétfő óta a Hawaiian Airlines, méghozzá a Honolulu és az Amerikai Szamoán található Pago Pago közötti járatain – ismerte el az AFAR érdeklődésére Alex Da Silva, a légitársaság szóvivője. 

Azaz nem hagyatkoznak az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatalának (FAA) 2019-ben kiadott útmutatására, amely a súlyproblémák kezelésére vonatkozik. Az amerikaiak is az átlagsúly-számítási módszert alkalmazzák, s ha egyes útvonalakon ez neccesnek bizonyult, ott saját mérések elvégzését javasolja az FAA. 

Honolulu,,Hi,,Usa,-,July,22,,2019:,Hawaiian,Airlines,Plane
A Hawaiian Airlinesnál a Pago Pagóba tartó járatra jegyet váltók testsúlyára is kíváncsiak. 
Fotó: Shutterstock

Másutt pedig bátran kalkuláljanak az átlagsúlyokkal. Ennek nagyságát az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és -megelőzési Központjától (CDC) származó adatok alapján állapítják meg. Jelenleg egy átlag amerikai utas bruttóban éppúgy 86,2 kilogrammot nyom, mint új-zélandi társa – de csak nyáron. 

Télen a meleg holmi 2,2 kilogrammos túlsúlyt jelent, ami egy kétszáz fős járatnál már jelentékeny, majd fél tonnás tételt képez. 

A korábbi, 2005-ben meghatározott etalon nyáron 77,1, télen 79,4 kiló volt. 

Kontinensünkön más szelek fújnak. Az Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) tavaly novemberben tette közzé az egy évvel korábbi méréses vizsgálatának eredményét, melyben megállapítja, hogy minden várakozással szemben 

az európai átlagutas nagyjából annyit nyom, mint másfél évtizeddel ezelőtt, így változtatásokra nincsen szükség. 

A hat repülőtéren (Athén, Brüsszel, Koppenhága, Milánó, München és Szófia) 4100 utas súlymérésével kapott eredmények szerint egy átlagos férfi utas 82,2 kiló élősúlyt és poggyászt visz magával a fedélzetre, míg a nők csak 67,5 kilót. A feladott poggyász átlagsúlya viszont 80 dekával könnyebb lett, 16 kilóra csökkent, ebben persze a pokoli drága díjszabás is ludas. 

Az utasok átlagsúlya – nemre való tekintet nélkül – 76,3 kilóra jött ki, ehhez csapódott a 7,7 kilós kézipoggyász, s így adódott a 84 kilogrammos végeredmény.