BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brutális sebességre kapcsolt a japán gazdaság

A növekedés ütemét azonban az export hajtja, miközben az import csökkent.

A várakozásokat lényegesen felülmúlva, évesített mértékben 6 százalékkal, 2020 utolsó negyedéve óta nem látott ütemben bővült a japán gazdaság az idei második negyedév során – derül ki a kedden közzétett előzetes adatokból.

A növekedés évesített mértéke csaknem a duplája az elemzők által várt 3,1 százalékosnak, és jóval meghaladja az első negyedév során tapasztalt 3,7 százalékos bővülést is. Ezzel 

a japán gazdaság zsinórban a harmadik negyedévben növekedett éves szinten.

 

Japan,Flag,With,Stock,Market,Finance,,Economy,Trend,Graph,Digital
Fotó: Shutterstock

A növekedést az is segíthette, hogy a második negyedévben a japán kivitel 3,2 százalékkal nőtt, viszont az import 4,3 százalékkal csökkent. Erre utal az is, hogy a beruházások szintje nem változott, míg a fogyasztás 0,5 százalékkal elmaradt az előző negyedévhez képest. Az év elejéhez képest a második negyedévben a külső kereslet 1,8 százalékot bővült.

A második negyedévben 1,5 százalékra gyorsult a GDP növekedése az első negyedévhez képest, amikor 0,9 százalékos bővülést jegyeztek fel. Az elemzői várakozások átlagában 0,8 százalék szerepelt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.