A brazil szövetségi rendőrség azzal gyanúsítja Jair Bolsonaro volt államfőt, hogy segítői a politikus „tiltott meggazdagodása” érdekében továbbértékesítették a külföldről kapott ajándékait, köztük ékszereket – közölte pénteken egy igazságügyi forrás. Az exelnök ügyvédei a G1 nevű hírportálon közzétett nyilatkozatban határozottan visszautasították a vádakat, és kijelentették, Bolsonaro „soha nem sajátított ki és soha nem tulajdonított el közvagyont”.

Fotó: AFP

A rendőrségi nyomozás elemeit Alexandre de Moraes legfelsőbb bírósági bíró egy végzésében tette közzé, ismertetve, hogy pénteken házkutatási parancsot adtak ki Bolsonaro egykori segítőinek otthonára. „Az összegyűjtött bizonyítékok azt mutatták, hogy Jair Bolsonaro elnöksége idején létezett egy hálózat, amelynek célja a felajánlott, nagy összegű javak elsikkasztása volt” – olvasható a bírói döntésben.

Hozzátették, amikor Bolsanoro az októberi elnökválasztási vereségét követően, de még legyőzője Luiz Inacio Lula da Silva beiktatása előtt, Brazíliából az Egyesült Államokba utazott, az „elnöki repülőgépen december 30-án szállított egyik bőröndben ilyen javakat (ajándékokat) helyeztek el. Az állami ajándékok között volt két szobor – egy csónak és egy pálmafa alakú –, amelyeket a bahreini kormány adott egy 2021-es állami látogatás alkalmával, valamint Szaúd-Arábia által adott férfi ékszerek, köztük egy, a svájci luxuscikkeket gyártó Chopard cég készítette óra és töltőtoll”.

Jair Bolsonaro ajándékba kapott ékszereket adott át az államnak

A regnáló baloldali kormány felszólítására Jair Bolsonaro volt kormányfő a szaúdi kollégájától kapott ékszereket adott át egy állami banknak.

Az ajándékok továbbértékesítésével gyanúsítottak egyike Mauro Cid, a volt elnök egykori segédtisztje, aki május óta börtönben ül. Őt egy másik üggyel összefüggésben, a Covid–19 oltási bizonyítványok állítólagos meghamisítása miatt vették őrizetbe. A nyomozók szerint Mauro Cid egy hangüzenetben „25 ezer dollár (8, 25 millió forint) készpénzre” utalt, amelyet állítólag az exelnöknek szántak bizonyos vagyontárgyak eladása után.

A brazil számvevőszék szerint az államfő csak „nagyon személyes jellegű vagy minimális pénzértékkel bíró” ajándékokat tarthat meg hivatali ideje végén.