Jövőre egy hét ingyenes nyaralásra visszatérhetnek Rodoszra a görög szigetet sújtó erdőtüzek miatt vakációjukat megszakítani kényszerülő turisták – jelentette be Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szerdán.

Fotó: Angelos Tzortzinis / AFP

A görög kormány jövő tavasszal vagy ősszel egyhetes ingyenes nyaralást ajánl fel Rodoszon azoknak, akiknek az erdőtüzek miatt meg kellett szakítaniuk nyaralásukat

– mondta a görög kormányfő az ITV brit televíziós csatornának adott interjújában.

Az Égei-tenger délkeleti részén fekvő turistaparadicsomban tomboló hőség és az erős szél miatt július 18-án heves erdőtűz ütött ki Rodoszon, és tíz nap alatt több mint 17 ezer hektáros területen pusztított a sziget déli részén az műholdas Föld-megfigyelési programja (Kopernikusz) szerint.

Sokszorosára emelik a gyújtogatásért járó pénzbüntetést a görögök

Az elmúlt hetekben brutális erdőtüzek voltak Görögországban. Sok embert evakuáltak, legalább öt ember életét vesztette.

Athén tájékoztatása szerint körülbelül 20 ezer embert, főként turistákat evakuáltak, elsősorban július 23-án éjszaka. A tűzoltók korábban 30 ezer ember kimenekítéséről számoltak be. Mivel az utazásszervezők attól féltek, hogy az erdőtüzek a görög gazdaság motorjának számító turisztikai ágazatra is komoly hatással lesznek, a görög utazási irodák Rodosz biztonságos (Rhodes is safe) címmel a közelmúltban kampányt indítottak a közösségi médiában, hogy a turistákat a sziget meglátogatására ösztönözzék.

Rodosz most vendégszeretőbb, mint valaha: a sziget visszatért a normális kerékvágásba

– hangsúlyozta Micotákisz az ITV-n.

A nemzetközi piacvezető TUI német utazási iroda és a Jet2 brit légitársaság hivatalosan felfüggesztette Rodoszba közlekedő járatait, majd az üres repülőgépekkel a görög szigetet elérve hazaszállították az érintett turistákat. Az AFP megkeresésére a TUI közölte, hogy nincs pontos adata a lefoglalt, de törölt utazások számával kapcsolatban.

A legtöbb ügyfél, aki nem tudott elutazni Rodosz déli részére nyaralni, végül más földközi-tengeri úti célt foglalt le

– húzta alá a hannoveri székhelyű cég szóvivője.

Kedd óta a TUI ismét szervez utazásokat a görög szigetre. Az athéni nemzeti obszervatóriumban – 1842-es alapítása óta – idén július végén mérték a leghosszabb júliusi hőhullámot Görögországban, amelynek során a hőmérséklet sok helyen meghaladta a 40 Celsius-fokot. Ezt követően több bozót- és erdőtűz is kitört: az ország északnyugati részén fekvő, a turisták körében szintén népszerű Korfu szigetén mintegy 2500 embert kellett evakuálni.

Görögországi fejlemény: lekerült az utazási tiltólistáról Rodosz és Korfu piros zónája

Lekerült Rodosz és Korfu is az utazásra nem javasolt térségek listájáról, bár a jelenlegi hőhullám és az erős szél miatt szinte egész Görögország területén továbbra is magas a bozót- és erdőtüzek kockázata – olvasható a Konzuli Szolgálat honlapján. A Görögországba utazóknak azt javasolják, hogy minden esetben érdeklődjenek az utazási iroda képviselőjénél, illetve szállásadójuknál az aktuális helyzetről, és mindenekelőtt kövessék figyelemmel a hivatalos tájékoztatást.