Egy 79 és 80 éves brit pár nem csekkolt be repülés előtt online, ami miatt hatalmas pótdíjat kellett kiperkálniuk. A Ryanair ugyanis 110 fontot számolt fel a beszállókártyáik kinyomtatásáért a londoni Stansted repülőtéren. A légitársaság azzal indokolta a döntést, hogy a szabályzata szerint minden Ryanairrel utazó vállalja, hogy az út előtt online bejelentkezik, erről pedig írásban emlékeztetik az utasokat. A vállalat a konkrét esetben a sajnálatát fejezte ki, hogy az utasok ezt nem tették meg.

London, UK - April 15, 2018: Air travellers check into flights at Terminal 5 of Heahthrow Airport. Heathrow is one of the busiest airports in the world and busiest in Europe by passenger volume,
Apró mulasztásért is durva felárat kérnek el egyes légitársaságok.
Fotó: Shutterstock

Az efféle költségek elkerülése végett az Independent összeszedte, hogy az egyes határidők elmulasztása után mekkora büntetést kell fizetni azoknál a légitársaságoknál, amelyek az Egyesült Királyságban nyújtanak szolgáltatást.

Ryanair

A helyfoglalással rendelkezőknek már 60 nappal az utazás előtt lehetőségük van elektronikusan bejelentkezni. Akik véletlenszerű üléskiosztást választottak, azoknak 24 órával a repülés előtt nyílik lehetőségük ezt megtenni legfeljebb 2 órával az indulás előttig.

Azok az utasok, akik nem jelentkeztek be elektronikusan, csak térítés ellenében tehetik meg a reptéren. Az Egyesült Királyságan ezért 55 fontot (25 ezer forint), a legtöbb más repülőtéren pedig 55 eurót (21 300 forint) számítanak fel. 

Az idős párnak is ezt kellett megfizetnie.

Azoknak az utasoknak is fizetniük kell, akik ugyan bejelentkeztek, de nem tudják bemutatni a beszállókártyát a Ryanair-alkalmazásban vagy papíron. A beszállókártya újrakiadásáért az Egyesült Királyságban 20 fontot (9 ezer forint), máshol 20 eurót (7800 forint) szükséges kiperkálni.

Ha az utas olyan online utazási irodán keresztül foglalt, amely nem áll kereskedelmi kapcsolatban a Ryanairrel, igazolnia kell magát az ügyfél-ellenőrzési folyamatok egyikével. Ezt a tervezett járatindulás előtt legkésőbb 2 órával lehet megtenni online. Ha az utazó ezt elmulasztja, akkor legfeljebb 1 órával az indulás előtt egy repülőtéri jegypénztárban is igazolhatja magát, ám a légitársaság ezért már díjat számít fel.

A Ryanair arcfelismerő technológiát is bevezetett. Indoklása szerint az utazási irodák gyakran nem adják meg neki az ügyfelek kapcsolattartási és fizetési adatait.

Wizz Air

Helyfoglalással rendelkezőknek az online bejelentkezés a tervezett indulás előtt 30 nappal, de legfeljebb 3 órával lehetséges. Ha az utazó helyet nem foglalt, akkor a bejelentkezés csak az indulás előtti 24. óráig lehetséges.

Ha valaki inkább a repülőtéren szeretne bejelentkezni, ezt az opciót is választhatja 11,5 fontért (5200 forint), amit online előre jelezni kell.

Ha viszont valaki úgy jelentkezik be a reptéren, hogy ezt nem jelezte korábban valamely elektronikus platformon, akkor már 35,5 fontot (16 100 forint) kell érte fizetnie.

A légitársaság szigorúbb szabályokat vezet be a balhézó utasok miatt. A vállalat a helyes magatartás népszerűsítése érdekében csatlakozott az Repülésbiztonsági Ügynökségének (EASA) Fly Right (magyar fordításban repülj helyesen) kezdeményezéséhez. Eközben a cég a repülőgépflottája karbantartása miatti járattörlésekkel küzd.

EasyJet

Az elektronikus bejelentkezés már 30 nappal a járat indulása előtt elérhető. Ha azonban az utazók nem akarnak vagy nem tudnak előre bejelentkezni, a repülőterek földi személyzete segít, és kinyomtatja a beszállókártyákat a poggyász leadásának határidejéig.

British Airways

Az elektronikus bejelentkezés az indulás előtti 24. órától lehetséges, ám nem szükséges. Nincs probléma ugyanis abból, ha az utas elfelejti megtenni, vagy elveszíti a beszállókártyáját, mivel azt újra kinyomtathatja egy repülőtéri kioszkban.

Jet2

Az indulás előtti 28. naptól a 6. óriáig lehetséges az elektronikus becsekkolás. Ezt személyesen is meg lehet tenni addig az időpontig, ami a repülőjegyen szerepel, illetve legfeljebb 2 órával az indulást megelőzően.

Felpörgött a turistaszezon, kilőtt a fapadosok forgalma

A Wizz Air bő negyedével több utast szállított júliusban, a Ryanair utasforgalma pedig már a harmadik egymást követő hónapban döntött új csúcsot.