Az Európai Bizottság rugalmasan kezeli Románia kérését, hogy emelje meg az idei költségvetési hiánycélját, amennyiben a közkiadások csökkentését és az adóbevételek növelését célzó reformok megvalósulnak – mondta pénteken Marcel Ciolacu miniszterelnök.

A román kormányfő Brüsszelben egyeztetett a hiányról.
Fotó: Angelos Tzortzinis

A román kormánykoalíció azt kérte Brüsszeltől, hogy az előre nem látható energia- és katonai kiadások miatt fogadja el a 5,5 százalékának megfelelő idei hiánycélt, ami valamivel több, mint 1 százalékponttal magasabb az eredetileg egyeztetettnél.

Ciolacu pénteken találkozott Ursula Von der Leyennel, a bizottság elnökével, és az egyeztetések a részletekről a jövő héten is folytatódnak, hogy megtalálják a lehető legjobb megoldást.

Ciolacu elmondta, hogy a kormány csökkenteni fogja az állami kiadásokat, és folytatja a harcot az adócsalások ellen, amelyeknek az értékét a GDP 10 százalékára becsülik. Hozzátette, hogy emellett megszüntetnek néhány adómentességet is, bár részletekbe nem bocsátkozott. Kizárta azonban a jelenleg 19 százalékos áfakulcs emelését.

Bucharest,,Romania,-,January,22:,People,Shopping,In,Supermarket,Store
A kormány nem hajlandó emelni a 19 százalékos áfát.
Fotó: Radu Bercan

A kabinet túlbecsülte az idei évre vonatkozó bevételi célját, és várhatóan túllépi a GDP 4,4 százalékának megfelelő hiánycélt. Kötelezettséget vállalt azonban arra, hogy jövő év végére a hiányt az által meghatározott küszöbérték, vagyis a GDP 3 százaléka alá szorítja. A megcsappant költségvetési bevételek növelése érdekében a bukaresti balliberális kabinet a luxusautókat és az ingatlanokat is megadóztatja.

A költségvetési konszolidáció kulcsfontosságú annak biztosításához, hogy Románia továbbra is részesüljön az EU gazdaságélénkítési alapjaiból,

amelyek az infrastrukturális beruházásokat és a gazdasági növekedést támogatják.

Az országnak a 2021–2027 közötti időszakra 46 milliárd euró értékű fejlesztési alapot, valamint 28 milliárd euró értékű gazdaságélénkítési alapot különítettek el.

Romániában 2024-ben elnökválasztást, parlamenti, helyhatósági és európai parlamenti választásokat tartanak.