A koreai popzene egyik ikonját, Kwon Ji Yongot (művésznevén G-Dragont), a roppant népszerű BigBang nevű csapat vezetőjét droghasználat vádjával letartóztatták – közölte a Yonhap News.

Kwon Ji Yong talpig Chanelben.
Fotó: AFP

Számos meg nem erősített pletyka terjed a jelenlegi k-pop lány- és fiúegyüttesek tagjai ellen folyó vizsgálatokról, ami aggodalomra ad okot

kommentálta a helyzetet a Bloombergnek Bokyung Suh, a Sanford C Bernstein & Co. vezető elemzője.

A Hybe, a BTS szupersztár együttes mögött álló zenei kiadó részvényei közel 12 százalékot zuhantak, majd a hét közepén következett csak be némi korrekció. A tőzsdén jegyzett k-pop ügynökségek, az SM Entertainment, a YG Entertainment és a JYP Entertainment szintén jelentős árfolyamesést szenvedett el. 

 

A k-pop részvények szárnyaltak az idén, a koreai szórakoztatóipar világszerte tovább növeli rajongótáborát. A ralit a drogbotrányok mellett az is visszafogta, hogy a koreai papíroknál, főleg a tech szektorban bekövetkezett egy jelentősebb korrekció. 

A k-pop szektor azonban továbbra is jobban teljesít, mint a szöuli Kospi index, a JYP az idén csaknem 50 százalékkal drágult.

A koreai zene- és filmipar egyre népszerűbb világszerte, így hazai pályán is egyre szigorodnak a szereplőkkel szembeni morális elvárások – Dél-Koreában nagyon komolyan veszik, hogy ők az országot képviselik. A kábítószer-használatról szóló híreket így sokkolónak tekintik, ami tönkreteheti az előadóművészek karrierjét, elpártolnak tőlük a hirdetők és a rajongók. G-Dragon már volt egy dobása: 2011-ben pozitív lett a marihuána használatára vonatkozó tesztje, de nem indult ellene büntetőeljárás.

Parasite - Black & White Version
Az Élősködők című film egyik jelenete.
Fotó: Photo12 via AFP

A G-Dragon letartóztatásáról szóló szerdai hír alig néhány nappal azután érkezett, hogy a rendőrség 

drogfogyasztás gyanújával vizsgálatot indított Lee Sun-kyun, az Oscar-díjas Élősködők című film egyik színésze ellen. 

A Hodu&U Entertainment, a Parasite Lee-t képviselő ügynökség bocsánatot kért az aggodalom okozásáért, hozzátéve, hogy teljes mértékben együttműködik a rendőrségi nyomozással – írja a Yonhap.