BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Girls' Generation's Yuri releases first solo album 'The First Scene' in Seoul

Globális uralomra tör a koreai pop királya

Négy éve még gyakorlatilag egyetlen fiúzenekar, a BTS termelte bevételeit, mára betört a globális zeneipar igazi nagyágyúi közé a koreai HYBE menedzsmentügynökség.

A több millió rajongóját egészen a közelmúltig rendszeresen őrületbe kergető koreai BTS fiúzenekar mögött álló HYBE menedzsmentügynökség sorra jelenti be az agresszív terjeszkedésének egymást logikusan követő lépéseit a koreai és a nemzetközi zenei piacon.

Fotó: AFP

Egy nappal az után, hogy csütörtökön felröppent a hír az amerikai Quality Control nevű hiphopkiadó felvásárlásáról, amely olyan népszerű előadókat képvisel, mint Migos és Lil Yachty, kiderült, hogy legnagyobb koreai riválisába is bevásárolta magát a cég.

A HYBE ugyanis 422,8 milliárd koreai vonért (1 von = 0,29 forint) 14,8 százalékos részvénycsomagot szerzett a szöuli tőzsdén jegyzett SM Entertainmentben – közölték a szórakoztatóipari óriások pénteken. Az akvizícióval a HYBE lett egykori riválisa legnagyobb részvényese.

A K-pop-guruk erőegyesítése révén így 

megingathatatlanná vált a HYBE dominanciája a dél-koreai zeneiparban, és elegendő muníciót szerzett a nemzetközi terjeszkedéshez is.

Az SM alapítója a legendás zenei producer, Li Szu-man (Lee Soo-man) volt, akit a kelet-ázsiai országban csak a K-pop keresztapjaként emlegetnek. A cég olyan sikeres előadókat képvisel(t), mint az NCT 127, az EXO, a BoA, vagy a Girl’s Generation.

Girls' Generation's Yuri releases first solo album 'The First Scene' in Seoul
Kvon Juri, a Girl’s Generation egyik sztárja szólóalbumát mutatja be. Fotó: AFP

A HYBE sem róhatja fel a sztároknak, hogy elhanyagolnák, hiszen a jelenleg tagjai kötelező katonai szolgálata miatt fellépéseit szüneteltető és várhatóan csupán 2025-ben újra összeálló BTS-en kívül ügyfélkörébe tartozik a NewJeans, a Tomorrow x Together és a Seventeen is.

A két vállalat összefogásának hírére az SM Entertainment részvényei pénteken 16 százalékkal lőttek ki, míg a HYBE papírjai kezdetben 3 százalékkal emelkedtek, ám végül 1,5 százalékos csökkenéssel zártak.

A napokban bejelentett tranzakciók segítségével a HYBE erős jelenlétet építhet ki az amerikai zenei piacon – kommentálta a fejleményeket Szunhua Li (Sunhwa Lee), a KB Securities szórakoztatóipari elemzője, hozzátéve, hogy a vállalat már nem elégszik meg a K-pop feletti uralommal, hanem globálisan elismert művészeket kíván felépíteni a legkülönbözőbb műfajokban.

A HYBE két nap alatt akkorát lépett előre, hogy az semmihez sem fogható, amit életemben valaha láttam 

– fejezte ki elismerését Bernie Cho, egy másik szöuli zenei ügynökség vezetője a CNN-nek.

Cho szerint a megállapodásokkal a HYBE a világ három legnagyobb lemezkiadója, azaz a Sony, a Universal és a Warner Music ligájába került.

Az ügynökség a BTS-korszak után igazán okos, hozzáértő és hatalmas üzleteivel megdöbbentette a pénzügyi elemzőket és a rajongókat is

– tette hozzá.

Négy évvel ezelőtt ugyanis az akkor még Big Hit Entertainment nevű cég bevételeinek mintegy 90 százalékát termelte a BTS, ami nem kis aggodalmat váltott ki az elemzőknél, mivel szerintük a később HYBE-re átkeresztelt ügynökség túlságosan függött a zenekartól.

Nos, úgy tűnik a koreai vállalat szívére vette a kritikát, hiszen azóta egyre bővíti az általa lépviselt világsztárok listáját.

Már korábban megalapította amerikai leányvállalatát, amely mások mellett Justin Bieber, Ariana Grande és Demi Lovato ügyes-bajos dolgaival is foglalkozik.

Eközben az anyavállalat a Big Machine Label Group nevű céggel is partnerségre lépett, amely a countryzene néhány vezető előadója, köztük Sheryl Crowe, Rascal Flatts és Tim McGraw fellépéseit is menedzseli.

A HYBE már nem a K-pop guruja. A K betű lassan a feledés homályába merül, a cég pedig a popzene globális mágusává lép elő

 – emelte meg a kalapját Cho.

Már a Dior is a BTS sztárjával, Jiminnel reklámozza magát

Dél-Koreában költik a legtöbbet luxuscikkekre.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.