BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Váratlan és szokatlan kötvénykibocsátásra készül Kína, a költségvetésbe is belenyúlnak Hszi Csin-pingék

Közel 15 éve nem volt rá példa, hogy év közben írják felül a büdzsét Kínában, legutóbb egy természeti katasztrófa kellett hozzá.

Valódi ritkaságszámba menő évközi módosítást hajt végre hamarosan a költségvetésen a kínai kormányzat, mely ezzel párhuzamosan további, szintén nem tervezett extra államkötvény-kibocsátásról is döntést hozott – számolt be a szokatlan fejleményekről a kínai CCTV állami televízió nyomán a Bloomberg. Az, hogy a váratlan büdzsémódosítás és az államkötvény-kibocsátás mekkora mértéket ölt majd és pontosan milyen területeket érint, egyelőre nem tisztázott.

Fotó: GIANLUIGI GUERCIA / AFP

A kínai kormányzat legutóbb 2008-ban nyúlt bele év közben a már elfogadott költségvetésbe, akkor a szecsuáni földrengés kárainak enyhítésére kellett felszabadítson extra forrásokat, míg korábban a 90-es évek végén kényszerült erre a lépésre, az ázsiai pénzügyi válság következményeinek kezelésére.

Az, hogy a szokatlan módosítás érinti-e a kínai kormányzat tradicionálisan 3 százalékon tartott költségvetési hiánycélját, egyelőre szintén nem jelenthető ki biztosan, azonban több mint valószínű: a Bloomberg ugyanis nemrég arról számolt be, hogy a kínai pénzügyi felső vezetés körében egyre nagyobb teret nyer az az elgondolás, miszerint csak úgy érhető el a kínai gazdaság idei évre előirányzott 5 százalékos növekedési célja, ha a kormányzat extra fiskális kiadásokon keresztül serkenti a gazdaságot.

A GDP-növekedés jövőre 4,5 százalék lehet majd az országban, ugyanakkor a bővülés útja rengeteg nehézséggel van övezve, elég csak a kínai ingatlanválság elhatalmasodására vagy a deflációs nyomásra gondolni e téren. 

A központi kormányzat fiskális kiadásainak megnövelése jelentős terhet venne le a helyi önkormányzatok válláról is, melyek már egyre többször ütköznek problémába saját fejlesztési projektjeik finanszírozása terén.

A fiskális oldal újragondolása mellett a monetáris térfélen is változások jöhetnek: Hszi Csin-ping kínai elnök ugyanis több mint tíz évvel hatalomra lépése után hivatalosan is meglátogatta a jegybank épületét, mely az elemzők szerint egyértelmű üzenetet küld a befektetők számára – a piacok stabilizálása és a növekedés elősegítése kiemelt fontosságú a kormányzat számára.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.