BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Recesszió szélén tántorog Európa – az árak is kevésbé nőnek

A vártnál jobban alakulnak az inflációs számok az eurózónában.

Éves összehasonlításban a várt 2,7 százalék helyett 2,4 százalékos inflációt jelez novemberre a csütörtökön kiadott első becslés az eurózónából; a fogyasztói árak októberben 2,9 százalékkal emelkedtek.

Dusseldorf,,Germany,-,Circa,September,,2018:,Interior,Shot,Of,Rewe
A vártnál jobban alakul az infláció az eurózónában.
Fotó: Shutterstock

Az előző hónaphoz képest 0,5 százalékos a csökkenés az októberi 0,1 százalékos növekedés után. A maginfláció éves bázison 3,6 százalékra lassult az előző havi 4,2 százalékról; itt 3,9 százalékot vártak.

A munkanélküliségi ráta nem változott, a várakozásoknak megfelelően maradt 6,5 százalékon.

Jelentősen visszaesett a fogyasztói árak emelkedés Olaszországban is,

ahol a nemzeti statisztikai hivatal szintén csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint az infláció novemberben az első becslés alapján éves bázison 0,8 százalékra esett az októberi 1,7 százalékról. Havi bázison az előző havi 0,2 százalék után 0,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.

Az uniós összehasonlítással kalkulált harmonizált fogyasztói árindex Olaszországban havi bázison 0,4 százalékkal esett az októberi 0,1 százalékos növekedés után. Éves bázison 0,7 százalékos lett az előző havi 1,8 százalék után.

Barcelona,,Spain,-,August,16,,2017:,Restaurant,Full,Of,People
Az EKB kamatcsökkenéséhez nem lesz elég az infláció jelenlegi lassulása.
Fotó: Shutterstock

Mindkét adat jobb a vártnál, a piacok 0,1, illetve 1,4 százalékos emelkedést jeleztek.
Az áremelkedés Európa-szerte mérséklődött, és a régió a recesszió szélén áll, a pénzpiaci elemzők ezért a Bloomberg szerint már azt árazzák, hogy az Európai Központi Bank (EKB) a vártnál korábban, már áprilisban megkezdi a kamatcsökkentést, miután a múlt hónapban leállt az emeléssel.

Ennek ellentmond a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetének (OECD) legfrissebb előrejelzése, amely szerint az EKB várhatóan 2025 tavaszáig a jelenlegi szinten tartja irányadó kamatlábát az infláció miatt. A bank tisztviselői is figyelmeztettek, hogy nem sietnek majd a kamatcsökkentéssel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.