BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább gyengélkedik Európa legnagyobb gazdasága és a kilátásai sem jók

A Bundesbank óvatosan optimista a jövő évet illetően, a koalícióban viszont egyre szélesebb a gazdasági szakadék.

A német gazdaság valószínűleg ebben a negyedévben is zsugorodik, a kilábalás pedig nehéz és fáradságos lesz annak ellenére, hogy bizonyos jelek szerint a javulás megkezdődik a jövő év elején – derült ki a német jegybank, a Bundesbank novemberi jelentéséből, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.
A hírrel kapcsolatban a Reuters emlékeztetett, hogy a német az egyik leggyengébben teljesítő gazdaság volt az idén Európában a magas energiaárak, a gyenge külföldi kereslet és a magas kamatok megtették a hatásukat.

Factory,Floor,With,Workers,At,Cnc,Lathe,Machine
A Bundesbank előrejelzése szerint valószínűleg a harmadik negyedévben is zsugorodik a német gazdaság.
Fotó: Shutterstock

Európa legnagyobb gazdasága az idén mindössze egyszer regisztrált negyedéves növekedést – 0,1 százalékosat a második negyedévben –, és az elmúlt hónapok mutatói többnyire negatív meglepetést okoztak, az ipari termelés például augusztusban már a hatodik alkalommal csökkent az előző havihoz képest. A jegybank ennek ellenére óvatosan optimista volt a jövő évet illetően, a magas foglalkoztatottságnak, az erős bérnövekedésnek és a stabilizálódó hangulatmutatóknak köszönhetően.

A jövő év elején kezdenek kirajzolódni az enyhe javulás óvatos jelei. Az új megrendelések alaptrendje arra utal, hogy a külföldi kereslet elérhette a mélypontját

– olvasható a jelentésben. A Bundesbank azonban arra is figyelmeztetett, hogy nincs bizonyíték a globális ipari tevékenység tartós javulására, mivel a felmérések az új megrendelések csökkenésére és összességében gyenge keresletre utalnak.

 

A német cégek rendelésállománya lassan csökken, és ez is a kibocsátást hátráltathatja, tették hozzá. A lendületet inkább a háztartások adják majd, amelyek kezdetben óvatosan költenek, de a növekvő nettó jövedelmek végül a reálfogyasztás emelkedését fogják ösztönözni.

A németországi hangulatot azonban nem segíti, hogy egyre szélesebbek a repedések a hárompárti kormánykoalícióban. Legutóbb hétfőn Robert Habeck zöld gazdasági miniszter bírálta az alkotmányba foglalt „rugalmatlan” adósságféket és szabad demokrata minisztertársát, a pénzügyi tárcát irányító Christian Lindnert az állami támogatások esetleges megvágása miatt.

Utóbbira azért van szükség, mert az alkotmánybíróság a múlt héten kimondta: az alaptörvénybe ütközik, hogy a 2021-es pandémiás segélyeket az éghajlatvédelmi projektek finanszírozására költsék, és ezzel hatvanmilliárd eurós lyukat ütött a költségvetésben, amelyet máshonnan kell betömni.

Bundestag - Budget week
Robert Habeck szerint „rugalmatlan” az alkotmányba foglalt adósságfék. 
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Emiatt emelik meg ismét a terveknek megfelelően az éttermi áfát 7-ről 19 százalékra , bármennyire lobbizott is ellene az ágazat a koronavírus-járvány idején hozott döntés meghosszabbítása mellett, a magas infláció és a megemelkedett árak miatt ugyanis csődhullámtól és több ezer munkahely megszűnésétől tartanak.

Habeck szerint az alkotmánybíróság döntése súlyosan megnehezíti a német ipar támogatását a zöld átállásra,

és állami szubvenció hiányában még több munkahely és értékteremtés kerül külföldre. Közben más országok, például az Egyesült Államok mindent megtesz a helyi ipar versenyképességének javítása érdekében, emlékeztetett.

A fiskálisan konzervatív szabad demokrata párthoz (FDP) tartozó pénzügyminiszter azonban ellenzi az adóemeléseket és a költségvetési előírások lazítását, vagyis a kormánynak kevesebb állami támogatás nyújtásával kell többet elérnie a céljaiból.

German,Finance,Minister,Christian,Lindner,At,The,Start,Of,The
Christian Lindner pénzügyminiszter fiskálisan konzervatív.
Fotó: Alexandros Michailidis

Lindner a hétvégén figyelmeztetett, hogy 

a jövő évi költségvetésben kevesebb állami fedezet lesz a gazdaság és az infrastruktúra támogatására.

Az alkotmánybírósági döntés „rövid távú következményei kemények. Hosszú távon azonban tehetünk szert előnyökre. Most arra kényszerülünk, hogy kevesebb állami támogatással modernizáljuk a gazdaságot” – nyilatkozta a Bild am Sonntag című lapnak.

A kereszténydemokrata pártszövetség, a CDU/CSU fordult az ügyben az alkotmánybírósághoz, és az ítélet a Reuters tudósítása szerint lendületet adott az újjáéledő ellenzéknek. „Nem az alkotmánybíróság döntése vagy a CDU és a CSU által indított per veszélyezteti a gazdaságot és a munkahelyeket. Inkább a szövetségi kormány és a hárompárti koalíció megalapozatlan és alkotmányellenes költségvetési politikája. A következményekért egyedül önök felelősek” – jelentette ki Sebastian Brehm, a CSU pénzügyi szóvivője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.