Merész, de nem megvalósíthatatlan gazdasági tervvel állt elő a szerb elnök. Aleksandar Vucic szombaton este mutatta be az Ugrás a jövőbe – Szerbia Expo 2027 elnevezésű programot, amely az elkövetkező négy évben megvalósítandó projekteket öleli fel. 

Belgrade,,Serbia,-,March,31,,2018:,Construction,Workers,Resting,In
Sok-sok állami nagyberuházás jöhet Szerbiában

Mint fogalmazott, a cél egy sikeres Szerbia megvalósítása, azon keresztül a lakosság életszínvonalának javítása. 

Az ország folytatja európai útját, felgyorsítja a reformokat, miközben megőrzi szabadságát, függetlenségét, eddigi jó kapcsolatait. 

A négyéves program eredményeként reményei szerint 

2025-ben először haladja majd meg az ezer eurót az átlagbér Szerbiában, ami most 836 eurót tesz ki. 

2027-re pedig eléri az 1400 eurót. Az átlagnyugdíj pedig a tervek szerint 2027 végére eléri a 650 eurót. Jelentős családtámogatási programokat is bejelentett. Már idén tavasztól az első gyermek után 500 ezer dinárt kapnak a szülők, a második gyermek után 600 ezret, a harmadik és negyedik után pedig még többet. Hozzátette, hogy az elkövetkező négy évben szinte az összes szülészetet felújítják Szerbiában. A terv fő irányelvei: életszínvonal-növelés, felgyorsult modernizáció, infrastruktúra-fejlesztés, további iparosítás, mezőgazdaság, környezetvédelem, Expo 2027. Azt is elmondta, hogy az elkövetkező három és fél-négy évben Szerbia a tervezett projektekbe, beleértve az Expo 2027 világkiállítást is, 17,8 milliárd eurót fektet be. Az összeg kicsivel marad el a jelenlegi éves költségvetés összegétől. Vucic szerint Szerbia GDP-je 2027-ben eléri a 92,7 milliárd eurós nagyságrendet, ha a tervezett ütemben sikerül majd megvalósítani az előirányzott beruházásokat.