BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezek Európa leggazdagabb országai

Az egy főre jutó GDP alapján állították össze a listát.

Idén is összeállította a leggazdagabb európai országok listáját a WorldAtlas nevű gazdasági oldal annak alapján, hogy mekkora az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP).

Luxemburg idén Európa leggazdagabb országa / Fotó: AFP

Az első helyen Luxemburg végzett 143 742 dollárral (50,9 millió forinttal), a második Írország 133 595 dollárral, vagyis 47,3 millió forinttal. Svájc a harmadik helyre szorult, az egy főre eső GDP ott messze elmarad az első kettőtől: mindössze 91 931 dollár, vagyis 32,5 millió forint.

A további sorrend:
4. San Marino
5. Norvégia
6. Dánia
7. Hollandia
8. Izland

Luxemburg régóta jó hely

A portál emlékeztet, hogy az apró Luxemburg a magas életszínvonalnak köszönhetően régóta a kontinens leggazdagabb országai közé tartozik, és a Roadster szerint nemrégiben első helyre választották azok is, akik távmunkában dolgoznának.

Földrajzi helyzetének köszönhetően a nemzetközi üzleti élet egyik központja, és a nyitott politikájának, valamint 

hatékony adórendszerének köszönhetően vonzza a külföldi tőkét is.

Valamint a külföldieket: 2023-ban már a lakóinak a fele volt külföldi, a nem uniós állampolgárok közül a britek és a kínaiak voltak a legtöbben. Már 2022-ben 167 különböző nemzetiség élt az országban.

Daily Life In Dublin
Írország a második a listán / Fotó:  AFP

A Smaragd sziget is vonzó

Írországot a Smaragd szigetnek is nevezik, és az egykor

szegény ország mára Európa egyik legélénkebb gazdaságává vált,

különösen az utóbbi években vonzzák a külföldi befektetőket a kedvező adózási feltételek.

Svájc viszont régóta tartozik a kontinens leggazdagabb országai közé, a világ egyik legjelentősebb pénzügyi központja, ahol az ember biztonságba helyezheti a vagyonát. Az ország elsősorban a progresszív gazdaságpolitikájának, fejlett pénzügyi infrastruktúrájának és a magasan képzett munkaerőnek köszönheti a sikerét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.