BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csorba a Moszkva elleni szankciófegyver – már Nyugaton is ezt mondják

A Nyugat az elmúlt évtizedekben több ezer büntető-megtorló intézkedést hozott Moszkvával szemben. A szankciók hullámai az ukrajnai invázió után erősödtek fel, erősen kétséges eredményekkel.

Több ezer szankciós lépést tettek Moszkva megfegyelmezésére az elmúlt évtizedekben, gyakorlatilag a hidegháború befejezése utáni időszakban, ám ezek hatékonyságát sokan megkérdőjelezik. Egyre valószínűbb, hogy a szankciók jelentős mértékben büntetik magukat az alkalmazókat is. 

szankciók
Erősen kétséges a szankciók hatásossága / Fotó: Aleksandrkozak

A büntető-megtorló intézkedések akár évtizedekre kiható folyamatokat befolyásolnak. Például a nyersanyag- vagy az energiahordozó utánpótlást. A kelet-nyugati megosztottság növelésével a természeti erőforrásokban nem bővelkedő Nyugat-Európa eltaszítja szomszédját, a világ földrajzilag legnagyobb, a glóbusz szárazföldi területének 11 százalékát birtokló országát, Oroszországot. 

A szankciók megerősítették Oroszországot?

Európa egyik leginkább elismert közgazdász professzora, a kieli Világgazdasági Intézet élén is működött, osztrák származású Gabriel Felbermayr szerint Oroszország nemhogy meggyengült, de hasznot is húzott a szankciókból. A professzor kifejezetten óvja a Nyugatot újabb szankciók alkalmazásától. A professzor, aki jelenleg a bécsi WIFO (Österreiches Institut für Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézetet vezeti, úgy véli, hogy a szankciók eddig alig befolyásolták Oroszország képességét, hogy Ukrajna ellen háborúzzon.

Európa egyik legjelentősebb szürkeállomány-koncentrációja, a WIFO-t, az ugyancsak bécsi wiiw-t és a két német gazdaságkutatót, az IfW (Kiel)-t és az Ifo (München)-t összefogó, Ukrajnával és a régióval foglalkozó közös tanulmány bevezetőjében megállapítja, hogy 

Oroszország gazdasága a fegyverkezési hajsza közepette komoly tempóban növekszik, ám a szankciók hosszú távon alattomos méregként bomlasztanak. 

A tanulmányt, illetve az adatbázis felállítását a német gazdasági és klímaügyi minisztérium (BMWK) rendelte, finanszírozza. Az adatbázis alapját oroszországi, hivatalos, félhivatalos források adják, mint a Roszstat, az oroszországi jegybank, a moszkvai pénzügyminisztérium, a sberindex.ru., továbbá a Comtrade (ENSZ), az investing.com. 

Olajárkérdések

Ami a fosszilis energiahordozókat illeti, a négy kutatóintézet közös, angol nyelvű Oroszország-adatbázisa (Russia-Dashboard) kimutatta, hogy az Ukrajna elleni oroszországi támadás (2022. február 24.) óta a nyugati Brent-olajkeverék és az oroszországi Urals-keverék árai közti rés jelentősen megnőtt a Brent javára. 

Ez a különbség a tavalyi nyár óta ismét csökken és megközelíti a 2022. február előtti állapotot, amikor alig volt eltérés a Brent és az Urals jegyzései között. Ami két dolgot is jelenthet:

  • a kőolaj, mint energiahordozó jelentősége nem csökken olyan mértékben, mint azt számos elemző látja, 
  • Oroszország, mint fosszilis energiahordozó-szolgáltató szerepe relatíve felértékelődik.

Ez utóbbira utal a Bloomberg híre, amit a médium űrfotó-elemzői fedeztek fel a Sentinel-2 szatellit fotói alapján, hogy újraindult az Arctic-2 földgáz-cseppfolyósító (LNG) gépsor Oroszországban, az Északi-tenger partján. A vállalat a Novatek oroszországi energia-óriáscég tulajdonában van. A Sentinel-2 képein egy 280 méter hosszú hajót – szakértők szerint ez a méret az LNG-szállító hajókra jellemző – fedeztek fel az Arctic-2 kikötőjében. Oroszország egész „árnyékflottát”, a szankciókat elkerülő, gyakran a helyzetjelző műszereit, rádiójeleit kikapcsoló hajókat tart fenn a kőolaj- és más szénhidrogén energiahordozók illegális szállítására.

Akik sokat kerestek a szankciókon

Felbermayr professzor szerint a szankciókból nemcsak Oroszország, de az átterelt áru- és energiahordozó forgalom révén megerősödött partnerei, Törökország, India és persze Kína is hasznot húztak. Moszkva kereskedelme a Nyugattal lényeges mértékben csökkent, ugyanakkor 

Ezek az országok sokat kerestek az oroszországi gazdasági kapcsolatokon. Felbermayr számításai szerint a Moszkva irányában tett fejlesztésekkel Peking, Delhi és Ankara annyit nyert az üzleten, mintha exportárucikkeire kivetett importvámokat a vásárlók 4-5 százalékkal csökkentették volna. 

 

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.