
Túl a mélyponton - gyorsult az infláció az euróövezetben
Szeptemberben még 1,7 százalékos, átlagos áremelkedést mértek – ez 2021 áprilisa óta a legalacsonyabb érték volt. Ugyanakkor
az októberi adat meghaladja az 1,9 százalékos várakozást, a szakértőket nem lepi meg az emelkedés, már csak a bázishatás miatt is számítottak az árak meglódulására.

Fotó: Shutterstock
Gyorsabban drágultak az élelmiszerek (október, +2,9 százalék), az alkohol és a dohányáruk (2,4 százalék).
Emellett az energiaárak erodálódása lassult,
míg szeptemberben 6,1 százalékos mínuszt mértek, az októberi csökkenés alig több 4 százaléknál.
Októberben 2,7 százalék volt a maginfláció, míg az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal emelkedtek az árak.
Az Európai Unió országai közül a 38 milliós
Lengyelországban tavaly december óta mért legmagasabb szintre gyorsult az éves infláció idén októberben,
a helyi statisztikai hivatal kereken 5 százalékos rátát közölt, a szeptemberi 4,9 százalék után.
Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára 4,9 százalékkal emelkedett, az energiaárak 11,5 százalékkal nőttek októberben éves összevetésben Lengyelországban.
Franciaország – átlag alatt
Az Európai Unió második legnagyobb gazdaságában 1,2 százalékra emelkedett az éves infláció, ami mindössze 0,1 százalékkal múlja felül a szeptemberit.
Gyorsabban drágultak az élelmiszerek, kevésbé csökkentek az energiaárak és folytatódott a dohánytermékek meredek drágulása.
Mindenki dolgozik
Az Eurostat egyúttal közölte a szeptemberi munkanélküliségi rátát is. Az euróövezet 6,3 százalékos adata rekordalacsony, és elmarad a 6,3 százalékos előrejelzéstől is. A munkanélküliek száma az előző hónaphoz képest 13 ezer fővel 10,884 millióra csökkent. A legnagyobb euróövezeti gazdaságok közül továbbra is Spanyolországban volt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, 11,2 százalék, ezt Franciaország követi, 7,6 százalékkal, majd Olaszország 6,1 százalékkal. Ezzel szemben Németország jelentette a legalacsonyabb arányt, 3,5 százalékot.