Nem jött be Lengyelország számítása, a befektetők elfordulnak az állam hitelezésétől
A lengyel kormány felfelé módosította a 2024-es költségvetési hiánycélt, mivel a vártnál kevesebb áfa érkezett az államkasszába és a szeptemberi árvíz miatt emelkedtek a kiadások. A költségvetési hiányt 240,3 milliárd złotyban, azaz 60 milliárd dollárban határozzák meg az idei évre, ami jóval meghaladja a korábbi céltartomány 184 milliárd zlotys felső határát – közölte Lengyelország kormánya kedden.

A pénzszűkét a befektetők is látják, az államkötvények keddi aukcióján a kereslet két éve a legalacsonyabb szintre csökkent.
Donald Tusk kormányának költségvetési politikáját a Fitch Ratings „viszonylag lazának” minősítette, mivel a kormány a szomszédos ukrajnai háború miatt növeli a katonai kiadásokat. Varsó már idén is a bruttó hazai termék (GDP) 4 százalékát költötte védelemre, jövőre pedig ezt 4,7 százalékra emeli, amivel messze kiemelkedik a NATO-tagországok közül.
Lengyelország költségvetésében a kiadási és bevételi oldalon is gondok vannak
A vártnál kisebb infláció miatt kevesebb áfa érkezett a költségvetésbe, ami miatt a bevétel megcsappant. Ezzel egy időben viszont a kiadások nőttek, főként azért, mert szeptemberben évszázados gyakorisággal jelentkező árvíz sújtotta a térséget. A katasztrófa után a kormány megígérte, hogy növeli a közúti és vasúti infrastruktúra helyreállítására fordított összeget, valamint megsegíti az időjárási csapás károsultjait – emlékeztetett a Bloomberg.
Lengyelország költségvetési hiánya tavaly meghaladta azt a 3 százalékot, amelyet az Európai Unió megenged. Júniusban még csak rebesgették, egy hónap múlva pedig ténnyé vált, hogy Brüsszel túlzottdeficit-eljártást indít több tagállam, köztük a lengyel ellen.
Andrzej Domanski pénzügyminiszter szerint az eljárás igazságtalan, de a kabinet tudomásul veszi a döntést és eleget tesz az uniós kötelezettségnek. Mint mondta, a kormány elsősorban a gazdasági növekedésre támaszkodik a hiány csökkentése érdekében.
Állampapír: mélypontra zuhant a lengyel kötvények iránti kereslet
Főleg az amerikai kötvényhozamok emelkedése miatt világszerte egyre jobban elapadnak az állampapírpiacokat éltető befektetői pénzek. Többéves mélypontra esett a lengyel államkötvények iránti kereslet is, amelyet a globális problémák mellett a költségvetési hiány tervezett növelése is fékezett.